Close

Átadták a „Még nem késő!” díjakat

A Kévés Építészeti és Művészeti Galériában június 14. én átadták a Ring Alapítvány – Gyurkovics Tibor Kossuth díjas költő-író emlékére alapított – „Még nem késő!” díjakat. Ezúttal: Kévés György építész, Ókovács Szilveszter operaénekes, az Opera igazgatója és Török Szilárd orvos kapta meg az elismerést. A negyedik alkalommal kiosztott díjat azoknak adják, akiknek munkájában a tudás és az erkölcs egyesül.

Kévés György Kossuth-, Ybl- és Príma-díjas építész munkásságát Fábián László DÍJ-díjas író, az építész barátja, az egykori színház és filmművészeti hetilap, a Film Színház Muzsika, majd az Új Magyarország című napilap volt főszerkesztője méltatta.
Ókovács Szilveszter, operaénekes, zenekritikus-publicista, rádiós és televíziós műsorvezető,a Magyar Állami Operaház Kormánybiztosának érdemeiről Dr. Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője szólt.
Dr. Török Szilárd nefrológus főorvos laudációját Prof. Dr. Perner Ferenc, a hazai transzplantáció atyjától hallhattuk.
A díjat – a Gyurkovics emlékgyűrűt és az oklevelet – az író özvegye, Gyurkovics Györgyi adta át. A díjátadó eseményét Piros Ildikó Kossuth-díjas színművész szavalatai tették emlékezetessé.
A Még nem késő-díj előzménye: egy nagysikerű tévésorozat, amely Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő-író, Földesi Margit történész és Szerencsés Károly író-történész közreműködésével készült az Echó TV-ben, a magyar irodalom legnagyobbjairól. A sorozat Gyurkovics Tibor váratlan halálával ért véget. 2009 májusában a Ring Alapítvány az ő emlékére a magyar szellemi élet több száz kiválóságának a részvételével interdiszciplináris tudományos konferenciát szervezett, amikor is először vehették át az alapítvány „Még nem késő!-díját” a kitüntetettek; olyan személyiségek, akik a legnehezebb élethelyzetben is képesek voltak talpra állni, talpon maradni, jót cselekedni a nemzet javára és a maguk boldogulására. 
A rendezvény Szerencsés Károly történész, Lisa-díjas író, az ELTE tanárának zárszavával ért véget.
A Ring Alapítvány közhasznú szervezet 1991-ben jött létre azzal a céllal, hogy gyarapítsa a magyar nemzet anyagi, szellemi értékeit, és biztosítsa az ezzel összhangban lévő kiadói, oktatási, kulturális tevékenységet. Erre figyelemmel támogattuk például 1991-től a hat párti szerkesztőbizottság által irányított RING közéleti, gazdasági, kulturális magazint (Nyílt szellemi küzdőtér!), majd 1997-ben ennek szellemi folyományaként a www.ringmagazin.hu internetes portált. Ezeken kívül nagy visszhangot kiváltó RING-viták, történelmi, filozófiai, szakmai kiadványok támogatása jelezte az alapítvány tevékenységé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top