Close

Botka László: rémálom a kormány gazdaságpolitikája

Miközben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megfogalmazása szerint a kormány gazdaságpolitikája olyan sikeres, mint egy „tündérmese”, ez a tündérmese rémálommá vált az ország lakói számára – jelentette ki Botka László, az MSZP választmányának elnöke pénteken Gyöngyösön.

Ebben a helyzetben az ország alapvető érdeke a kormányváltás 2014-ben – közölte sajtótájékoztatón Botka László. Az Ajánlat Magyarországnak elnevezésű pártprogram előkészítése érdekében zajló országjárása keretében látogatott Gyöngyösre, és elmondta: miközben a térség más országaiban már megindult a növekedés, Magyarország recesszióba süllyedt. Egyre többen veszítik el az állásukat és az egykulcsos adó következtében tömegek szenvednek el nettó bárcsökkenést. Mindez halmozottan sújtja a Kelet-Magyarországon élőket, ezért külön Kelet-Magyarország programot is készít az MSZP.

Ugyanakkor – folytatta – káosz és bizonytalanság uralkodik az önkormányzati rendszerben, mert senki nem tudja megmondani, mi lesz az önkormányzatok feladata a jövőben és ahhoz milyen források állnak majd rendelkezésre. Ebben a helyzetben országjárása során azt tapasztalja, hogy valós hangulatot tükröznek a közvélemény-kutatók felmérései, vagyis valóban zárul az olló a két nagy párt között.

Ez azt jelenti, hogy a parlamenti ciklus közepén nyitott a politikai verseny, a választók többsége egyre inkább kormányváltást kíván és 2014-ben az MSZP tud majd ehhez megfelelő alternatívát ajánlani – mondta Botka László.

Sós Tamás, az MSZP Heves megyei elnöke arról beszélt:rossz irányba megy az ország, a Fidesz korábban nem ezt ígérte, „egy biztos pont van, a bizonytalanság”. Úgy véli, veszélybe került az uniós források lehívása, így több Heves megyei beruházás is bizonytalanná vált, például az egri kórház 4,5 milliárd forintos tervezett felújítása.

Forrás: MTI

Fotó: szegedcafe.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top