Close

A csapatépítés nem javítja a munkát

A hivatali “csapatépítési” próbatételek nem javítanak a munkavégzésen, inkább még távolítják is egymástól a munkatársakat – áll a brit Vodafone UK és a YouGov cégek tanulmányában.

Felmérésük szerint a dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben pedig annyira idegesítőnek, hogy még a “lábuk is ökölbe szorul” – ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph című brit lap. A felmérés ezer emberre terjedt ki, akiknek döntő többsége a csapatépítési elképzelések és módozatok széles változatát élhették meg, egyesek ehettek munkatársaikkal együtt tücsköt, másoknak közösen kellett kádfürdőzniük (fürdőruhában), akadtak olyan tréningek, ahol egymást kellett masszírozniuk a kollégáknak.

Az ezer fő kétharmada kényszerült részt venni valamilyen csapatépítő edzésen, és 54 százalékuk szerint nem segített a munkahelyi együttműködésben. Akik szerint mégis, azok esetében az adrenalintúrák – például gumikötélugrás a mélybe – bizonyultak a legkevésbé hasznosnak. A módszerek sereghajtóinak második helyezettjei a bizalomgerjesztő feladatok, például szembekötősdinek az a változata, amikor kollégái irányítására kell hagyatkoznia valakinek.

A legcélravezetőbbnek a vállalati ivászat-evészet bizonyult – legalábbis a válaszok alapján.

A brit cégek meglehetősen sok időt és pénzt szánnak csapatépítésre. A tanulmány készítői szerint jobban tennék, ha a munkahelyeken javítanának a légkörön az együttműködés feltételeinek és lehetőségeinek javítása jegyében.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top