Close

Az amerikai fegyvertartók több jogot akarnak – „Ha még egy lépést tesz, lelövöm”

Alan Simons két évvel ezelőtt épp a családjával biciklizett egy vasárnap délelőtt az Észak-Carolinai Asheville-ben, amikor egy terepjáró váratlanul lelassított mellette, és vezetője elkezdte szidalmazni azért, hogy főútvonalon kerékpározik. Simons, aki mögött ott ült négyéves fia, megállt. A sofőr, Charles Diez asheville-i tűzoltó úgyszintén. Amikor Simons közelebb akart menni a kocsihoz, egy rászögezett puska csövével találta szembe magát. „Ha még egy lépést tesz, lelövöm – mondta Simons szerint Diez. – Megölöm.”

Simons megfordult, hogy távozzon, de alig lépett egyet, fülsiketítő dörrenést hallott. A lövedék átlyukasztotta biciklis védősisakját közvetlenül a bal füle fölött, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem találta el. Mint kiderült, Diez egyike annak a több mint 240 ezer észak-carolinainak, aki jogosult a rejtett fegyverviselésre. Simonsnak meggyőződése, hogy ha nincs a tűzoltónál puska, az összezörrenés békésen múlt volna el.

„Azt hiszem, egy kis handabandázással megúsztuk volna” – fogalmazott a The New York Times című napilapnak. 

Diez, aki az eset idején 42 éves volt, végül beismerte, hogy halálos fegyverrel ölési szándékkal támadt áldozatára.

A gyilkosok kettő kivételével lőfegyvert használtak 
     
Az Egyesült Államokban ma minden korábbinál könnyebb fegyvert viselni nyilvános helyen. A fegyverlobbi nyomásának hatására a legtöbb államban – így Észak-Carolinában is – csupán egy alapszintű ellenőrzéshez és rövid fegyverbiztonsági oktatáshoz kötik az engedély kiadását.

Egyik szövetségi államban a másik után engedik be a fegyvereket olyan helyekre, ahonnan korábban ki voltak tiltva: bárokba, az egyetemek területére és templomokba. A fegyverviselés jogának pártolói tovább akarják tágítani a kört, és arra ösztönzik a szövetségi törvényhozást, hogy kötelezze a még vonakodó államokat más államok rejtett fegyverviselési engedélyeinek elfogadására. A képviselőház a múlt év novemberében elfogadta az erre vonatkozó törvényt, a szenátus pedig várhatóan az idén szavaz róla.

A törvény mellett felhozott legfőbb érv az, hogy a fegyverviselési engedélyek birtokosai törvénytisztelő állampolgárok, akiknek lehetővé kell tenni a nyilvános helyen való fegyverviselést azért, hogy megvédhessék magukat. „Olyan emberek, akik bebizonyították, hogy közösségünk legfelelősségteljesebb és legszilárdabb tagjai közé tartoznak” – mondta a képviselőházban a törvénytervezet szerzője, Cliff Stearns floridai republikánus párti képviselő.

Hogy megállapítsa, mennyire igaz ez az állítás, az amerikai lap munkatársai megnézték, hogy kik kaptak fegyverviselési engedélyt Észak-Carolinában, azoknak a csökkenő számú államoknak az egyikében, amelyekben még nyilvános adatnak számít a fegyverviselési engedéllyel rendelkezők kiléte.

Az utóbbi öt évre vonatkozó vizsgálat ritka, részletes rálátást nyújt arra, hogy a rejtett fegyverviselésre vonatkozó liberális szabályozás mit eredményezett egy államban. És bár válaszokat nem ad, számos kérdést felvet.

A fegyverviselési engedéllyel rendelkezők közül az utóbbi öt évben több mint 2400-at elítéltek valamilyen bűncselekményért vagy szabálysértésért, egyebek mellett közlekedési bűncselekményért – derült ki a bírósági ítéletek és a fegyvertartási engedélyek adatbázisának összevetéséből. Az elítéltek közül kétszázan komolyabb bűncselekményért kerültek börtönbe, tízen gyilkosságért vagy emberölésért. A gyilkosok kettő kivételével lőfegyvert használtak.

Közöttük volt Bobby Ray Bordeaux, aki annak ellenére kapott engedélyt titkolt fegyverviselésre, hogy régóta alkoholizmussal és súlyos depresszióval küszködik, és már többször kísérelt meg öngyilkosságot. 2008-ban két embert lőtt le egy 22-es kaliberű revolverrel – az egyik meghalt – a mecclesfieldi Hogs Pen Pub előtti összetűzésük során.
   
Aggasztó figyelmetlenség 
    
Több mint kétszáz fegyverviselési engedéllyel rendelkezőt fegyverrel kapcsolatos bűncselekményért vagy szabálysértésért ítéltek el, és mintegy hatvanan voltak köztük olyanok, akik fegyveres támadást követtek el.

Az engedéllyel rendelkezők közül csaknem 900-at ittas vezetésért vontak felelősségre, ami ugyancsak figyelemreméltó, ha számításba vesszük az ittasság és az erőszak közti összefüggést. 

A bűncselekmények miatti ítéleteket meghozva a hatóságok az esetek mintegy felében nem vonták vissza és nem is függesztették fel az illetők fegyvertartási engedélyét, köztük olyanokét, akikre gyilkosságért, nemi erőszakért vagy emberrablásért mondták ki a büntetést. A nyilvánvaló figyelmetlenség különösen aggasztó Észak-Carolinában, amely egyike annak a mintegy 20 államnak, ahol rejtett fegyverviselésre vonatkozó érvényes engedély birtokában bárki vásárolhat lőfegyvert anélkül, hogy szövetségi szinten ellenőriznék, büntetlen előéletű-e. (A szövetségi törvények értelmében a bűncselekményért elítéltek elveszítik fegyvertartáshoz való jogukat.)

Az Egyesült Államokban nem egyformák a fegyvertartásra vonatkozó szabályok, de a legtöbb államban engedély kell ahhoz, hogy valaki lőfegyvert tarthasson otthon. Bár egyes szövetségi államok engedélyezik a nyilvános, látható fegyverviselést, a fegyvertartás híveinek erőfeszítései elsősorban arra irányulnak, hogy kiterjesszék a rejtett fegyverviselés lehetőségét. Az ennek érdekében indított országos kampány 1987-ben kapott lendületet, amikor Floridában életbe lépett az a szabályozás, amelynek értelmében a rendészeti szervek kötelesek kiadni a fegyvertartási engedélyt, amennyiben az érte folyamodó eleget tesz bizonyos alapvető jogi követelményeknek.

Jelenleg 39 államban vagy hasonló szabályozás van érvényben, vagy egyáltalán nem kell engedély a rejtett fegyverviseléshez. Tíz államban a hatóságoknak lehetőségük van arra, hogy alaposabban tájékozódjanak a kérelmezőről, és belátásuk szerint akár meg is tagadják az engedély kiadását.

Elutasíthatják például egy olyan ember kérvényét, aki büntetlen előéletű ugyan, de tudható róla, hogy veszélyes fegyvert adni a kezébe, vagy nem tudja elfogadhatóan megindokolni, hogy valóban szüksége van fegyverre. A fegyvertartás hívei szerint ez az eljárás visszaélésekre ad lehetőséget.

Az engedélyek ma csak a kiállító államban érvényesek, illetve azokban, amelyek elismerik őket. A kongresszus előtt lévő új szabályozás előírja, hogy a kiadott engedélyt mindenkinek el kell ismernie, még azoknak az államoknak is, amelyeknek a saját szabályai megtagadnák a fegyver viselőjétől az engedélyt. Az utóbbi években több állam törvényhozása megszüntette a nyilvános helyeken történő rejtett fegyverviselés korlátozását. Észak-Carolinában tavaly engedélyezték a rejtett fegyverviselést a települések parkjaiban, és az idén várható, hogy az éttermekben is lehetőséget adnak rá.
   
Ivott és kábítószerezett 
    
A fegyvertartás hívei előszeretettel mesélnek történeteket olyanokról, akik fegyverükkel bűncselekményeket akadályoztak meg. Ugyanakkor ha valaki megpróbál utánanézni ezeknek, gyakorlatilag nem talál rájuk bizonyítékot, míg az engedélyezett fegyverekkel elkövetett bűncselekményekre annál inkább.

A Hogs Pen Pubnál 2008 augusztusában robbant ki a lövöldözés, amikor két férfi, Cliff Jackson és Eddie Bordeaux dulakodni kezdett a kocsma előtt. John Warlick, aki a feleségével volt ott, segített szétválasztani őket, aztán csak azt látta, ahogy Eddie bátyja, Bobby Ray Bordeaux hátulról fejbe lövi Jacksont. Az illető ezután John Warlickra is rálőtt, és megsebezte a felső testén.

Az akkor 48 éves férfi 2004-ben kapott rejtett fegyverviselésre engedélyt, és mindenhová pisztollyal járt. A bírósági iratok szerint alkoholista is volt, sok marihuánát szívott, és régóta küszködött depresszióval. Az iszákosságával összefüggő események miatt többször kezelték kórházban – egy évvel a mecclesfieldi lövöldözés előtt például ivás közben, feltehetően öngyilkossági szándékkal mellbe lőtte magát.

Bordeaux 13 éves korában kezdett el erősen inni. Depresszió elleni gyógyszert szedett, de – mint később a rendőröknek elmondta – a lövöldözés napján nem vett be belőle. Azt is bevallotta, hogy akkor éjjel 15 sört ivott meg és marihuánát is szívott. Azt állította, nem emlékszik rá, hogy mi történt. Végül előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésért és halálos fegyverrel végrehajtott, súlyos sebesülést okozó támadásért ítélték el.
   
Nem hivatalosan és nem kötelezően    
    
Gyakoribbak a kevésbé súlyos, fegyverrel kapcsolatos esetek, mint például a következők:
    – 2008 júliusában Scotty L. Durham, aki 2006-ban kapott fegyverviselési engedélyt, válófélben lévő feleségére és egy férfira támadt a durhami Coffee World parkolójában, és kétszer a levegőbe lőtt egy 45-ös kaliberű Glockból;
    – Antoine Cornelius Whitted, aki 2009 óta tarthatott fegyvert, tavaly egy durhami utcai verekedésben elsütötte félautomata kézi fegyverét;
    – A 2009 óta fegyvertartási engedéllyel rendelkező Jerry Maurice Thomas, akinek ivással kapcsolatos problémáiról a hatóságoknak is tudomásuk volt, tavaly asheville-i házában fegyvert tartott a barátnője fejéhez.

A fegyvertartás hívei gyakran hivatkoznak arra, hogy kevés engedélyt vonnak vissza, ami szerintük azt bizonyítja, hogy csak kevés fegyvertartási engedéllyel rendelkező követ el törvénysértést. Ugyanakkor tény, hogy Észak-Carolinában gyakran nem vontak vissza és még csak fel sem függesztettek engedélyeket, amikor kellett volna.

A franklini Charles Dowdle-t 2006-ban elítélték, mert megöléssel fenyegette a barátnőjét, aki nővére házába menekült, mire a férfi puskával rálőtt a ház becsukott ajtajára. Utána a fegyvert ráfogta a nővérre, akinek sikerült a csövet félrerúgnia, mire a puska ismét elsült. Dowdle felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de rejtett fegyverviselésre vonatkozó engedélyét érvényben hagyták egészen 2009-es lejártáig.

Azt nem tudni, hogyan történnek ezek a hibák. A normális eljárás az lenne, hogy a helyi seriff hivatala az őrizetbe vételkor felfüggeszti a fegyverviselési engedély érvényét, majd ha az illetőt elítélik, vissza is vonja az engedélyt. Az észak-carolinai Állami Nyomozati Iroda, amely számítógépes adatbázissal rendelkezik az engedélyekről, igyekszik értesíteni az érintett seriffeket, ha felfedezi, hogy súlyos bűncselekményért letartóztattak egy fegyverviselési engedéllyel rendelkezőt, ám ezt nem hivatalosan és nem kötelezően teszi.

Az 59 éves Ricky Wills megtarthatta az engedélyét azután is, hogy több hónapot töltött rács mögött, mert fegyverrel terrorizálta a feleségét és a lányukat, sőt rá is lőtt a házukra, amelyben a hívásukra kiérkező seriffhelyettessel tartózkodtak. Halálos fegyverrel ölési szándékból végrehajtott támadásért és rendőr megtámadásáért elítélték. Nem sokkal a lövöldözés után Wills felesége elérte, hogy távoltartási végzés szülessen a férfi ellen, ami miatt szintén vissza kellett volna vonni az engedélyt. Ez azonban csak tavaly decemberben történt meg, miután a The New York Times tájékoztatta az esetről a seriff hivatalát. 

Lori Pierce őrmester, aki a rejtett fegyverviselési engedélyeket kezeli Union megyében, azt mondta, hogy soha senki nem tájékoztatta a börtönből novemberben szabadult Willsről. Arra, hogy az engedéllyel rendelkezőket rendszeresen ellenőrizze, nincs ideje, mert az engedélyek kiadását is alig győzi. 

Csak a tavalyi évben 1300 kérvényt hagyott jóvá.

Forrás: MTI

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top