Close

Megnyílik a magyar üzletlánc első boltja

Új üzletláncot indítanak Magyarországon a Kézműves Magyar Ízek Vására nevű rendezvény szervezői. Az üzletben elsősorban kis cégek, családi vállalkozások hazai termelésű, minőségi élelmiszereit árulják majd.
 
Füstölt Szilvásváradi pisztráng, Pezsgős eperlekvár, Száraz juhkolbász, Mangalica- és szarvas szalámi. Többek között ezeket is meg lehet majd vásárolni Magyarország legnagyobb éléskamrájában, az október 27-én nyitó Kézműves Magyar Ízek Márkaboltban, ahol 210 m2-en, 65 magyar kistermelő által készített terméket fognak árusítani.
A Márkabolt érdekessége nemcsak a 800 termék és a 10-12 tonnás folyamatos raktárkészlet, hanem az is, hogy a vásárló a termékeket megkóstolhatja, mielőtt megvenné.
Pap Krisztián a Kézműves Magyar Ízek Kft. ügyvezetője korábban arról számolt be, hogy a tervek szerint magyar élelmiszereket árusító boltokat nyitnak majd Budapesten kívül az összes megyeszékhelyen – a következő üzlet várhatóan Debrecenben indul. A tervek között szerepel, hogy elindítják az internetes kereskedést is, ahol az ország összes részéből és a határon túli termelőktől érkező termékeket is árusítják.
 
Forrás: élelmiszeronline 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top