Close

Gercsák Csaba bronzérmes

Meg van a magyar úszó csapat első érme a sanghaji vizes világbajnokságon! Gercsák Csaba bronzérmet szerzett a férfi hosszútávúszók 25 kilométeres számában. 

A magyar úszó egy nappal korábban is kiválóan teljesített, akkor a tizedik helyet szerezte meg 5 kilométeren. Gercsákék dolgát az iszonyatosan hosszú táv mellett, a víz hőmérséklete is megnehezítette. A viadalt megelőzően több csapat is panaszt tett, mert az öböl víze túl meleg, több mint 30 fokos volt. A szervezők így az eredetileg reggel 8 órai kezdés időpontját 6 órára tették át. 
Az első helyen a bolgár Petar Sztojcsev végzett, aki 5:10:39.8 órás idejével az orosz Vlagyimir Djacsint előzte meg több mint fél perccel. Gercsák nagyon közel volt a végül ezüstérmet szerző Djacsinhoz, s mindössze három másodperccel később csapott célba. Gercsák Csaba váratlan harmadik helyének történetéhez tartozik, hogy a mindössze 22 esztendős úszó, most először indult a 25 km-es versenyszámban. 
A másik magyar induló, Kutasi Gergely feladta a versenyt. A 29 indulóból a végén 19-en értek célba.
A nők között a brazil Ana Marcela Cunha szerezte meg az aranyérmet a német Angela Maurer és az olasz Alice Franco előtt. 
 
VIZES VB, SANGHAJ HOSSZÚTÁVÚSZÁS, FÉRFIAK, 25 KM
1. Petar Sztojcsev (Bulgária) 5:10:39.8 óra
2. Vlagyimir Djacsin (Oroszország) 5:11:15.6
3. Gercsák Csaba (Magyarország) 5:11:18.1
   
HOSSZÚTÁVÚSZÁS, NŐK, 25 KM
1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:29:22.9
2. Angela Maurer (Németország) 5:29:25.0
3. Alice Franco (Olaszország) 5:29:30.8

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top