Close

Felfüggeszti szakmai tevékenységét a Magyar Filmunió

Képviselet nélkül marad külföldön a magyar film, mert a Magyar Filmunió finanszírozás hiányában július 1-jétől felfüggeszti érdemi szakmai tevékenységét.

 A megszüntetés alatt álló Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) égisze alá tartózó szervezet éléről távozik Vezér Éva, akinek 2011. május 31-én járt le a szerződése. A filmes szakember levelében úgy fogalmazott, az MMKA Kuratóriuma felajánlotta a szerződéshosszabbítás lehetőségét, ő azonban a körülményeket mérlegelve úgy döntött, azt nem áll módjában elfogadni, ügyvivőként legkésőbb július végéig átadja a Magyar Filmunió folyamatban lévő ügyeit. Vezér Éva elmondta, hogy a magyar filmek nemzetközi képviselete valójában már csaknem egy hónapja leállt, a pénzhiány miatt az év második felében esedékes nemzetközi seregszemlékre már nem tudtak filmeket ajánlani, DVD-ket küldeni.
    
A napokban kezdődő Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál – Kelet-Közép-Európa egyetlen A-kategóriás mustrája – versenyprogramjában és fontos szekcióiban sem szerepel magyar alkotás, egyedül Tarr Béla legutóbbi munkáját, A torinói ló című filmet vetítik egy párhuzamos eseményen – világított rá.
    
Vezér Éva szerint a magyar filmgyártás bizonytalan helyzete visszavetette és visszaveti a nemzetközi szereplést, nincs film, amelyet szerepeltetni lehetne a rangos eseményeken.
 
Mint hozzátette, a Magyar Filmunió tevékenységét várhatóan az újonnan alakult Magyar Nemzeti Filmalap veszi át. Ennek részleteiről azonban még nincsenek pontos információk. Nem lehet tudni azt sem, mikor, milyen formában és milyen feltételekkel alakul meg az új fesztiváliroda.
    
A szakember úgy tudja: a Magyar Filmunió munkatársainak egy része, elsősorban a nemzetközi fesztiválokkal foglalkozó menedzserek az új irodánál folytatják a munkát. Egyúttal megerősítette, szakmai körökben felmerült, hogy Bereczki Csaba, az MMKA nemzetközi igazgatója veszi át a filmek nemzetközi képviseletével járó feladatokat. „Egy dolgot nagyon sajnálok, ami már szinte biztos: a Magyar Filmunió név eltűnik a szakmai köztudatból itthon és külföldön egyaránt” – fogalmazott Vezér Éva.
    
A Magyar Filmunió leköszönő igazgatója nemzetközi szakmai szervezetekben is jelentős szerepet vállalt, elnöke a European Film Promotion (EFP) nevű európai filmpromóciós szervezetnek, amely 32 nemzeti képviseletet tömörít. „A torontói fesztiválon még részt veszek szeptemberben, de ősszel át kell beszélni nemzetközi feladataimat” – mondta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top