Close

Transzatlanti hét – Európa tanácsi tisztviselő: a bizalmatlanság és az előítéletek okozzák a romák gondjait

A romák problémáihoz az átlagemberekben kialakult bizalmatlanság és előítéletek is hozzájárulnak, és ezt a helyzetet nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni – mondta az Európa Tanács főtitkárának romaügyi különmegbízottja kedden Budapesten.

A Demokratikus Átalakulásért Intézet és a Tom Lantos Intézet által szervezett emberi jogi konferencián Jeroen G. C. Schokkenbroek kifejtette: a romák jelenlegi helyzete elfogadhatatlan, problémáik nemcsak a társadalmi integráció hiányából fakadnak, hanem a diszkriminációból, a kirekesztésből is. Az emberi jogi megközelítés nem választható el a társadalmi-gazdasági összefüggésektől- tette hozzá.
Mint fogalmazott, a romáknak leginkább a munkanélküliség, a rossz egészségügyi helyzet és a nem megfelelő lakhatási feltételek okoznak gondot. A romák várható élettartama tíz évvel alacsonyabb, mint a többségi társadalomé – mondta.
A helyzetet álláspontja szerint súlyosbítja, hogy a romák gyakran elutasítással szembesülnek a helyi hatóságoknál, és több országban erőszakos támadásoknak, megfélemlítésnek vannak kitéve.
A legtöbb országban kidolgoztak diszkriminációellenes jogszabályokat, de ezek végrehajtása nem mindig elég hatékony – mutatott rá. Mint mondta, Európában jelenleg „lendület” tapasztalható, amely változást hozhat, de ez lelassulhat, ha a közvélemény hozzáállása nem változik.
Járóka Lívia (Fidesz) néppárti európai parlamenti (EP) képviselő a konferencián lejátszott videoüzenetében kiemelte: az uniós roma keretstratégia elfogadása csak a munka kezdetét jelenti, az első kézzelfogható eredményekhez még hat-hét évre van szükség.
Az EP 2008-as határozatában már hangsúlyozta, hogy foglalkozni kell a romák helyzetével, és ez a kérdés azóta egyre többször szerepelt napirenden, majd a magyar EU-elnökség egyik fő célja lett – idézte fel. Kifejtette: az EP márciusi jelentésében a stratégia tervezéséhez és kidolgozásához határozták meg az elveket és célokat.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a diszkrimináció és a rasszizmus elleni küzdelem önmagában nem elég a helyzet javításához, társadalmi-gazdasági befogadásra van szükség, középpontjában a munkához, lakhatáshoz, oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való joggal.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top