Close

Harry herceget akarják Kanada királyának

Harry herceget akarják Kanada királyának a kanadai monarchisták, amivel megoldódna a régi probléma, hogy túl messze van az országtól az államfő, aki jelenleg II. Erzsébet brit uralkodó. A kanadai királyságpártiak rukkoltak elő az ötlettel annak kapcsán, hogy a héten vendégségbe érkezik hozzájuk Vilmos herceg és Katalin hercegnő. Vilmos a második a brit trón öröklésének sorában, öccse Harry (mindketten II. Erzsébet unokái) pedig a harmadik – jelenleg. Ám ha a Vilmos-Katalin frigyből gyermek születik, akkor Harry hátrébb sorolódik – gyakorlatilag semmi esélye sem marad a trónra – és „szabaddá válhat” Kanada számára.
    A kanadai monarchisták Ottawát javasolják Harry székhelyéül, és a brit királyi családtag állandó jelenlétével remélik kifogni a szelet azoknak a vitorlájából, akik sokkal inkább választott államfőt szeretnének Kanada első emberéül, nem pedig osztoz(kod)ni a britekkel – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
    Azt egyébként a leglelkesebb királypárti kanadaiak is elismerik, hogy a bő 4 ezer kilométeres távolság az ország és uralkodója között nem ideális állapot, és jobb, ha egy államfő nem két-három évente egyszer bukkan fel országában, hanem évente kétszer-háromszor nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top