Close

GKI: az idén 2,5 százalékkal bővül a gazdaság

A GKI Gazdaságkutató Zrt. továbbra is azzal számol, hogy az idén 2,5 százalékkal bővül Magyarország gazdasága a tavalyi 1,2 százalék után – mondta Vértes András, az intézet elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.    

Elmondta: a külső-belső egyensúly jelentősen javul. Az idén az államháztartás ESA-egyenlege a GDP 2 százalékának megfelelő többletet mutat majd (a márciusi előrejelzésben 2,5 százalék szerepelt). Vértes András hozzátette, hogy a nyugdíjpénztári vagyon államosítása nélkül mintegy 7 százalék lenne a hiány.
A gazdaságkutató intézet szerint a folyó fizetési és tőkemérleg aktívuma 2011-ben is magas, a GDP 3,5 százaléka körüli lesz (márciusban 4,3 százalékot vártak).
A GKI a márciusi előrejelzéshez hasonlóan azzal számol, hogy az infláció az idén átlagosan 4,2 százalék lesz. Egyedül a munkanélküliség nem javul, a tavalyi 11,2 százalékon marad.
Vértes András elmondta: a magyar gazdaság mutatói a világgazdasági válság enyhülésével párhuzamosan javultak, de a valós helyzet nem jobb, mint a kormányváltáskor volt. A kormány az idén olyan megszorítások bejelentésére kényszerült, amelyeket ellenzékben, és az elmúlt egy év alatt is el akart kerülni, mivel a „nem szokványos gazdaságpolitika” hibásnak bizonyult.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top