Close

Töredékek a magyar zsidóság történetéből

Dénes Gábor rendező tízrészesre tervezett filmsorozaton dolgozik, a magyar zsidóság történetéből válogatott töredékek felidézésével. Az elkészült öt részből az első kettő vetítése március 30-án, szerdán este volt a Bálint Házban. Az est és a bemutatót követő beszélgetés házigazdája Szunyogh Szabolcs újságíró volt. A sorozat további részeit áprilisban vetítik.

 
 
Az első öt fejezet készült el eddig a tízrészesre tervezett sorozatból. Ezekből a néző megismerheti a magyar zsidóság történetét Pannóniától egészen a 20. század kezdetéig. A film főszereplője, szakértője Raj Tamás rabbi, író, tanár – mint egy mesélő – fűzi össze a különböző történelmi korszakokból fennmaradt töredékeket. Az alkotók szándéka szerint a sorozat olyan tudást ad a magyar zsidóság és a magyarság történetéről, amely eddig a nagyközönség számára szinte ismeretlen volt. A bemutató egyben emlékezés és tisztelgés is a tudós rabbi emléke előtt.

A film felépítése kronologikus. Időszámításunk szerint 225 körül az egykori intercisai (Pentele, ma Dunaújváros) „zsidók zsinagógájának elnöke”, Cosmius állomásfőnök az első felidézett alak. Tőle indulva jutunk el a honfoglaláson át a 19. század végéig, amikor Magyarország soha addig nem látott módon fejlődött, és a 20. század elejére utolérte, sőt bizonyos területeken meg is előzte néhány nyugat-európai szomszédját.
 
Az 1900-as évek elejére már több ezer működő zsinagóga volt az országban. Megszületett Újpest, a zsidóság iparközpontja. Tevékenységük nyomán gyárak és üzemek létesültek. Szegeden már termelt Pick szalámigyára, híres lett a magyaros ízt adó Pick-féle pirospaprika, máshol bányákat létesítettek, bankokat hoztak létre, kiépült a vasúti hálózat, megszervezték a magyar mezőgazdaság, a gyümölcs- és bortermelés modern exportját. Megszületett a balatonfüredi szívkórház, a hévízi gyógyfürdő. 
Budapesten megépült a világ második legnagyobb zsinagógája, vele a zsinagóga háromszög (a zsidónegyed, a későbbi gettó területe). Sugárutak, éttermek, színházak, iskolák, kórházak jöttek létre. Az ország lakosságának becslések szerint 8 százalékát kitevő zsidóság a tudomány, a művészet, a gazdaság, a kereskedelem szinte minden területén maradandó fejlődést ért el, és azok jelentős részét az utókorra maradt – közös örökségként. 
Az öt elkészült fejezetet áprilistól a Bálint Ház mutatja be. 
A sorozat munkatársai: 
Rendező, producer: Dénes Gábor, szakértő, narrátor: Raj Tamás, zene: Róth Péter, vágó: Kollányi Judit, operatőr: Szepesi Gábor, Dénes Gábor. Gyártó: Dega Filmstúdió
Vetítések:
2011. április 06., 20., 27. (szerda) 19:00 – 21:30
 
Bálint Ház, 1065 Budapest, Révai u. 16. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top