Close

Március Idusán a KEP a Magyar Világtalálkozó támogatására hív

Dr. Tanka László a Panoráma Világklub alapító elnöke, az I. Magyar Világtalálkozó Szervező Bizottság elnöke tájékoztatta a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) tagságát a 2011. június 30-a és július 3. között Balatonlellén megrendezésre kerülő Világtalálkozóról.

Hg. Esterházy Antal KEP elnök, az Esterházy hercegi család feje részvételével tartott KEP rendezvényen Tanka László elmondta, hogy a világ számos országából, az összmagyarság valamennyi korosztályából várják a résztvevőket. E fesztiválkeretű rendezvénysorozaton a kultúra, a tudomány, a művészet, a gazdasági élet és a sport világának jeles képviselői mutatkoznak be 8 helyszínen, több mint 100 program keretében.

Tanka László utalt arra, hogy a Világtalálkozó megrendezésének alapját, a külhoni magyarság körében végzett közel másfél évtizedes kapcsolatépítés, a médiaháttér, a különféle rendezvények, a terebélyesedő Világklub-hálózat jelenti. Céljuk, hogy megteremtsék a határokon átívelő sokszínű és kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatkialakítás és együttműködés lehetőségét. Az üzenete: a hagyományaink és értékeink mentén történő összefogásunk által legyünk ismertek a világban. Balatonlelle lakossága szeretettel várja az idelátogatókat, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy kellemesen érezzék magukat a vendégek. A látványos megnyitó ünnepséget követően Magyarsághíd, Hungarikumok a nagyvilágban címmel a magyar-magyar együttműködésen alapuló lehetőségeket tekintik át. A karitatív és egészség témakörökben is rendeznek fórumokat – ez utóbbi témakör fővédnöke Schmittné Makray Katalin, a Magyar Köztársaság Elnökének felesége. A Világtalálkozó nemzeti standjain is találkozhatnak majd az érdeklődők a különböző országokból érkező magyarokkal, ahol a személyes kapcsolatok kialakítására nyílik lehetőség. Számos szórakoztató programra is sor kerül neves előadóművészekkel. Megválasztják a Magyarok Világszépét, a Világtalálkozó szépségkirálynőjét is. A Hungarikum Falu, a Kézművesek Utcája, a Bor és Pálinka Falu, a Magyar Ízek  Utcája, s a Kárpát-medence konyhája , s az ezen termékeket megjelenítő standok tucatjai is kiemelt figyelmet kapnak.

Dr. Czeglédi József a KEP ügyvezető elnöke, a Magyar Világtalálkozó Szervező Bizottsága tagja közölte, hogy a KEP március Idusához méltó, nagyon értékes kezdeményezésnek tartja a Magyar Világtalálkozót és annak támogatására hívta fel az illetékesek figyelmét. Czeglédi József az 56-os Történelmi Alapítvány kurátoraként és a forradalom fegyveres résztvevőjeként utalt arra, hogy jó lenne, ha a fesztivál hangulatúnak szánt találkozó résztvevői érdeklődésüknek megfelelően több hiteles információt kapnának az 56-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, helyszíneiről, emlékhelyeiről is. Ezt is segítené a „Mutasd meg fiadnak” 56-os turisztikai program, amely elsősorban az 56-os emigráció fiainak, unokáinak szeretne programot ajánlani a forradalom 55. évfordulójának esztendejében, 2011.-ben a Világtalálkozóra érkezőknek.

Az Ausztriából érkezett Radda István az 56-os Lovagrend osztrák-német nagypriorja a nyugaton élő magyarok megfelelő részvételét tartaná fontosnak a Világtalálkozón. Sinkovics Gyula az 56-os Lovagrend nagymestere és a Vajdaságból érkezett Körmöci Károly KEP alelnök a Kárpát-medencei magyarok intenzív tájékoztatását sürgette a Világtalálkozóról. Radványi Katalin idegenforgalmi vállalkozó szerint a turizmusnak jelentős gazdasági hasznot is hozhat egy ilyen Világtalálkozó, ha az illetékesek ezt időben felismerik és pl. vonzó elő- és utóprogramokat ajánlanak a résztvevőknek. Kard Aladár az Amerikai – Magyar Kereskedelmi Kamara vezetőségi tagja és Dr. Schuster Winfried András természetgyógyász nagyon jó kezdeményezésnek tartják a Világtalálkozót és fontosnak, hogy olyan pártoktól független szervezetek, mint a KEP az illetékes állami és szakmai szervezetekkel együtt ezt segítsék. Szunai Miklós a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa ügyvezető igazgatója és a KEP alelnöke a kulturális- és történelmi hagyományok hiteles ápolását tartja különösen fontosnak.

Zárszavában hg. Esterházy Antal KEP elnök a rendezvényen jelenlévőkön keresztül felkérte az illetékeseket az I. Magyar Világtalálkozó támogatására, amely hozzájárul a magyarok összefogásának erősödéséhez szerte a világban.

További információ: www.vilagtalalkozo.hu , www.kepcp.hu  .

 

KEP Elnökség

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top