Close

Közeleg az új idény

Már csak egy hónap és tíz nap van hátra, azután újból felbőgnek a motorok Bahreinben. Nem ám akármilyen teknőkről van itt szó, hanem az F1-es csodagépek végletekig fejlesztett, szinte tökéletes versenygépeiről, amelyekben a világ legjobb pilótái ülnek. A 2011-es év sok újdonságot és még több izgalmat ígér, lássuk, hogy milyen szezon vár a szurkolókra és a csapatokra.

 
Csupán négy istálló nem fedte még fel versenygépe kinézetét a nagyközönség előtt. A McLaren Mercedes, a Force India valamint a két „kiscsapat” a Virgin és a Hispania. A többiek már az új autójukkal büszkélkedhetnek, és ahogy ez lenni szokott, az összes csapat világmegváltó tervekkel várja a március 13-ai első rajtot. A tesztek már javában folynak, Valencia után Jerezbe látogatnak a csapatok, majd február 18-21. között Barcelona lesz az utolsó helyszíne a spanyol körútnak, utána egy héttel a kezdés előtt már Bahreinben róják majd a köröket a versenyzők. Négy újonc is csatlakozik a mezőnyhöz, Sergio Perez a Saubert fogja erősíteni, Jerome d’Ambrosio a Virginhez került, míg Pastor Maldonado-t a nagy öreg Rubens Barichello mellé szerződtették le a Williamshez. Ez a hármas a GP2-es osztályból került a legmagasabb kategóriába, míg Paul Di Resta a Német Túraautó-bajnokságból érkezett a Force Indiához. 2005 után ismét a száguldó cirkusz tagja lett Narin Karthikeyan, aki tapasztalatával is segítheti a tavalyi év leggyengébb istállóját, a Hispania Racing Team-et. A távozók közül Nico Hülkenberg és Bruno Senna tesztpilótaként tevékenykedik tovább, Nick Heidfeld, Lucas di Grassi és Vitantonio Liuzzi jövője még kérdéses.

A szabályok is jelentősen módosultak a tavalyiakhoz képest, a sok botrány alapjának számító dupla diffúzort betiltotta a Nemzetközi Automobil Szövetség, viszont újra használható lesz a 2009-ben már bemutatkozott KERS. Kilenc év szünet után ismét bevezetik a 107%-os szabályt, amely szerint aki az időmérőn nem éri el a Q1-ben futott legjobb idő 107 százalékát, az nem vehet részt a futamon. A szabály alól persze vannak kivételek (műszaki hiba, időjárási körülmények). A legfontosabb változás viszont a új gumiszállító, a Pirelli csatlakozása a Forma1-hez. A Bridgestone kivonulásának köszönhetően a Pirelli 20 év után ismét a legmagasabb kategória meghatározó márkája lett. A pályák száma ismét nőtt, idén csatlakozik a programhoz az Indiai Grand Prix is, ezzel együtt már 20 versenyen kell bizonyítaniuk a pilótáknak. A Német Nagydíj helyszíne is változott, idén a Nürburgring „következik”, a Hockenheimring-en és a Nürburgring-en ugyanis felváltva rendezik meg az F1-es futamokat.

 
A 20 versenyből álló szezon 2011. március 13-án veszi kezdetét, és egészen november 27-ig tart. A leghosszabb szünet a Magyar Nagydíj (július 31.) és a Belga Nagydíj (augusztus 28.) között lesz, viszont májusban, júliusban és októberben három futamot is rendeznek, így a rajongóknak már most el kell kezdeniük tervezgetni a vasárnap délutáni programokat és azok lemondását, nehogy véletlenül lemaradjanak a versenyekről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top