Close

Mocsármese

Az Új Színház az idei évadra is meghirdette a „Kőfal-Pálya” harmadik pályázatát, amelyre olyan stúdiószínpadi – máshol még be nem mutatott – projekteket várt a színház, amelyekben a zene meghatározó dramaturgiai, forma- és/vagy tartalom alkotói elemként jelenik meg.

 
A pályázat egyik nyertese a gyermekeknek és szülőknek egyaránt szóló Mocsármese című előadás lett. Az Apró Színház és az Új Színház közös produkcióját február 6-án, vasárnap 15 órakor mutatják be az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadán.
 
Az előadás egy mocsárban játszódik, ahol egy sárkunyhóban elszigetelten élnek a Dindinnák egy mocsárlény család. A mocsárszellem, amely egy hatalmas lótuszvirágban lakik, óvja, vigyázza, figyeli őket. A családfő az ősi jóslattól tartván tiltja az emberekkel való érintkezést. A legkisebb fiúcska egy játék közben átlépi a tiltott sást, ami az emberek világába vezet, ahol találkozik az ember lányával Sumitával. Szép lassan megismerik egymást és összebarátkoznak. Az előadás végén bebizonyosodik, hogy a szeretet, a barátság és a bizalom, a pusztuló mocsarat is megmenti és a dühös, bizalmatlan Dindó papát, a mocsár-családfő lelkét is megpuhítja.
„Lótusz szirma hull a világ,
Rizsszemből nyílik a távolság
Egyet lépsz: a végtelenben jársz
Tízezret lépsz csak egyhelyben állsz.”
Az előadás gyermekeknek és szülőknek egyaránt szól, amely az Apró Színház szárnyaló mesélő kedvéből, fantáziájából valamint jávai népmesék ihletésére született.
A színdarab a kedvesen furcsa mocsárlények, a Dindinnák, és az ember találkozásának törtnetén keresztül, az értelmetlen előítéletekről, megértésről, bátorságról, barátságról, családról mesél a gyermekeknek. 
A színpadi látvány, az előadásban alkalmazott mozgásnyelv, indiai zene és tánc, a gyerekeket az esőerdők és mocsarak növényei és állatai világába kalauzolja. Az előadás sajátos formanyelvében keveredik a humor és a költészet.  Az egyszerű, követhető történet, a színészi játékban alkalmazott gesztus- és mozgásnyelv, tánc, élőzene könnyen érthetővé, átélhetővé, élvezhetővé teszi a gyermekek számára az előadást. 
A mese valódi értékeket közvetít, mind formanyelvében, autentikus hagyományokra épülő zene, tánc és mondókák, mind történetében, család, hova tartozás, elfogadás.
Az előadás tanítási célja többek között, hogy a gyermekből előcsalogassuk az aktív, saját fantáziájukat mozgósító,  színház értő közönséget.
Az előadás után a gyermekek feldolgozó foglalkozásban vehetnek részt!
Mocsármese
Élőzene, tánc, játék 
(Ajánlott: 5 éves kortól)
 
Az Apró Színház és az Új Színház közös produkciója
A mesét az Apró Színház társulata találta ki
A mesét a társulat ötleteiből színpadra alkalmazta: Tarján Kata, Tarján Veronika
Szereplők:
Dindinnák (mocsárlények)
Dindó papa: Horváth Kristóf
Dindi mama: Csík Andrea
Dinda: Tarján Veronika
Dindi: Bisztricsány Linda
Dindó: Vanya Róbert
Emberek
Sumita (az ember lánya): Üveges Anita
az ember: Harsay Gábor
Rendezte: Az Apró Színház társulata
Dramaturg: Tarján Kata
Díszlet, Jelmez, Látvány: Mészáros Gábor és Benczúr Emese
Zene, tánc: Gulyás Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top