Close

Irány Gyula!

Látogass el Erkel Ferenc zeneszerző és Kohán György Kossuth-díjas festőművész szülőhazájába!

Gyula városa Békés megyében, a Fehér-körös bal partján és közvetlenül a román határ mellett helyezkedik el. Az ország egyik legkedveltebb üdülővárosa.

A település „Virágváros” néven is ismert, ugyanis a fejlesztés során különösen odafigyeltek a virágosításra, parkosításra. Így a 2007. évi Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen az I. helyezést érte el. Ezért Magyarországot Gyula képviselhette a 2008. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében, ahol ezüst minősítést ért el.

A város nevének eredetét a történészek két alternatívára vezetik vissza. Az első elmélet szerint a honfoglaló magyarok katonai vezetőjének, Gyulának a tisztségére utal, akinek törzse, vagy annak egy része lehet, hogy ezen a területen telepedett le. A másik elmélet szerint, a város helyén álló egykori monostort egy Gyula nevű főúr alapította Gyulamonostora néven, és innen ered a település későbbi elnevezése. A történészek ez utóbbi történetet tartják valószínűbbnek. Várossá fejlődése az Anjouk idejében indult el. Azonban 1566-ban megkezdődött a török százhuszonkilenc éves uralma, amit a téglavár, amely a 14-15. században épült, sikeresen átvészelt. Azóta belső részét múzeummá alakították ki. A várkertben nyáron jó időben csónakázni és vízbiciklizni is lehet a csónakázó tavon, télen pedig korcsolyázni is van lehetőség.

Rendkívül nagy hírnévnek örvend a Várfürdő, mely az alföld egyik legmodernebb, európai színvonalú strand- és gyógyfürdője. Területén gyógy- és élménymedencék, gyermek-víziparadicsom, pezsgő- és hullámmedencék, óriás- és kamikázecsúzdák, valamint egy 25 méteres illetve egy 50 méteres versenyuszoda találhatóak. Újdonság a welnessközpont, és a Costello szaunapark, ahol lehetőség van pihenőszobába relaxálni, amit látványkandalló, fényeffektusok, valamint a tenger, tűzropogás hangjai és kivetített képi elemei tesznek hangulatosabbá. Az infrakabin, jégkút, Kneipp-taposós skótzuhany, gőzkabin, finnszauna, jakuzzi, illetve a Casanova intimszauna pedig segít kiengedni a fáradt gőzt. Az utóbbi szanua fajta egyedisége abban rejlik, hogy fényjátékával és erotikus hangulatával teszi még forróbbá a levegőt. Emellett minden nap különleges szaunafelöntések várják az izzadni vágyókat. A sörös felöntés ez esetben nem pityókás hangulatot, hanem jellegzetes illatot, és a testben található vitaminok, felszabadulását eredményezi, mely selymessé varázsolják bőrünket. Az óceán varázsa nevet viselő felöntés az elhalt hámsejtektől szabadítja meg testünket, a mézes felöntés a kitágult pórusainkra van jótékony hatással, míg a bástya felöntés elősegíti a salaktalanítást.

A fürdőváros egész évben rendezvényekkel, programokat várja az odalátogatókat. Februárban a Reneszánsz Karnevál, márciusban a Közép-Békési Tavaszi Fesztivál, áprilisban a Gyula napok, valamint nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál és Böllér napok, májusban a Virágok vasárnapja és Végvári Pünkösd, júniusban a Gyulai zenei napok, júliusban és augusztusban pedig a Körösvölgyi sokadalom, a Várszínház Összművészeti Fesztivál, a Tarhonya Fesztivál, valamint a Végvári Esték, és a Minden Magyarok Táncfesztiválja, kerül megrendezésre. Az év utolsó hónapjaiban az Erkel Művészeti napok kedveznek a művelődni vágyóknak. Szilveszter estéjén pedig, a város lakói együtt búcsúztatják az óévet a sétálóutcán. Tehát legyen tél, vagy nyár, Gyula ideális hely a kikapcsolódásra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top