Close

A piros bicikli újra színpadon

2011. január 19-én a budapesti gettó felszabadításának évfordulója alkalmából két év szünet után újra színpadon A piros bicikli című színdarab, ezúttal a Bálint Házban. Az ősbemutatót 2007. január 18-án tartották a Spinoza Házban.
Január 19. (szerda), 19:44, Bálint Ház (Budapest VI., Révay u. 16.)
 
Balázs Ágnes: A piros bicikli
Színdarab egy felvonásban
Heyman Éva és Ecséri Lilla naplója nyomán
Szereplők:
Éva : Gesler Lili
Lilla: Szoták Andrea
Jelmez: Tordai Hajnal
Szaktanácsadó: Karsai László történész
Rendezte: Radó Gyula

Éva és Lilla soha nem találkoztak, nem ismerték egymást. A sorsuk most mégis összefonódik, hiszen oly sok közös volt bennük. Például mind a ketten gyerekek voltak, mindketten naplót vezettek, mind a ketten nagyon de nagyon szerettek élni, és mindketten átélték a holokauszt borzalmait. Ecséri Lilla és Heyman Éva kézzel írott naplója nyomán két sors elevenedik meg a színpadon. Lilla 16 éves, Éva alig 13, Lilla színésznő szeretett volna lenni, Éva csak élni akart. Az időből és térből kiemelt történet döbbenti rá a nézőt, hogy mindaz, amit a színpadon látunk, s mindaz, ami elhangzik, valóság volt, felfoghatatlan irrealitása ellenére is megtörtént, s milliók sorsát pecsételte meg.
Évtizedek hallgatása után érintett és nem érintett generációk keresik identitásukat. Sorsuk, tudtukkal vagy tudtuk ellenére is összekapcsolódik, s a háborús bűnökre és embertelenségre is csak közösen adhatják meg a választ.
A holokauszt megtörtént. Mi más akadályozhatja meg, hogy újra megtörténjen, ha nem az oktatás és felvilágosítás? Fontosnak érezzük, hogy a fiatal korosztály is hiteles képet kapjon a vészkorszak pusztításairól, s megismerve a tényeket, az antiszemita és rasszista érzelmeket kirekessze a szívéből. Tisztában vagyunk vele, hogy bármennyit foglalkozunk is a témával, képtelenség átélni a holokauszt traumáját. Egy másik gyerek fájdalma, akitől elveszik féltve őrzött kerékpárját, csak azért, mert zsidó volt, jóval átélhetőbb a hasonló korú nézők számára, mint a deportálás vagy a gázkamrák sokkoló képei. ,,A piros bicikli” két tizenéves kislány szemével láttatja az eseményeket, s hozza közelebb a kor embertelenségét a mai gyermekekhez.
Mindent el kell követnünk, hogy Éva, Lilla és a szenvedő milliók sorsa soha többé ne ismétlődhessen meg!
A piros bicikli az elrabolt gyermekkor szimbóluma.
,,Megrendítő volt a téma és az előadás. Feleségem, aki a két kislányhoz hasonlóan szintén gyerekfejjel élte át a háború borzalmait, rendkívüli mértékben a hatása alá került a történetnek, hiszen saját életének egy darabját hallotta és láthatta viszont a színpadon.
Nagyon ajánlatos, különösen az ifjúság számára, hogy megismerkedjen A piros bicikli című színdarabbal. Fontos, hogy elhiggyék; mindaz, ami Évával és Lillával megtörtént, valóság volt, és nem a képzelet szüleménye.
Lássák minél többen, és okuljanak belőle!”
Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top