Close

DVSC: Bemutatták a szakmai stábot és a menedzsmentet

A Loki ma délután sajtótájékoztatót tartott, amelyen az újságírók megismerkedhettek az új edzőkkel és a menedzsment tagjaival.

A DVSC Oláh Gábor utcai VIP-terme zsúfolásig megtelt ma délután, vagyis nagy médiaérdeklődés mellett zajlott az a sajtótájékoztató, amelyen bemutatták az új szakmai stáb és a menedzsment tagjait. Mint ismert, a jövőben a cseh tréner, Zdenek Scany és segítői, Meszlényi Tibor, Sándor Tamás és Erdélyi Miklós végzik a DVSC-TEVA szakmai munkáját, az említett négy ember ül majd a mérkőzéseken a kispadon.

Szima Gábor elnök szólalt fel elsőként. Mint elmondta, az elmúlt időszak tapasztalatai alapján volt szükség változtatásra a menedzsmenten belül. A szakmai stáb más eset, hiszen Herczeg András nem újította meg a szerződését, ezért új edzőt kellett keresni. A DVSC-TEVA első embere hozzátette, hogy a vezetőség nem szokott kitűzni célokat, mert mindig evidens, hogy a bajnoki címet kell megszerezni.

– Ebben az esztendőben nagyon nehéz dolgunk lesz, mert nyolc pont a hátrányunk, és nem elég a mi jó teljesítményünk, az ellenfélnek is botlani kell – fogalmazott Szima Gábor. – A második helyre mindenképpen szeretnénk odaérni, de nem adtuk fel a bajnoki álmainkat sem. A Videotonnal most már úgy tűnik, mindig számolni kell, csökkentek az esélyeink, de minden évben úgy vágunk neki a szezonnak, hogy megnyerjük a bajnokságot.

Zdenek Scasny számára váratlan volt a Debrecen felkérése. Nagyon gyorsan megszületett a döntés. Két ok miatt mondott igent: az első, hogy Debrecenben mindig nagyok a célok, a másik, hogy a legjobb csapat Magyarországon a Loki.

– Örülök, hogy ide kerültem, remélem, nem csalódnak bennem, és folytathatom azt a sikeres munkát, amit Herczeg András is végzett – nyilatkozta Scasny. – A csapat hét-nyolc meccsét megnéztem DVD-n, ezek alapján képben vagyok, hol tart a gárda és a magyar futball. Nem akarok nagy fölfordulást, a lényeg, hogy keményen kell dolgozni, és akkor jönnek az eredmények. A támadó foci híve vagyok, idegenben is bátran kell játszani.

Természetesen szóba került a játékvezetőkkel való kapcsolata. Elmondta, mind igaz, amit írtak. Csehországban személyes problémája volt a bírókkal, de például Görögországban egyszer sem tiltották el. Biztos benne, hogy Debrecenben sem lesz gond.

Meszlényi Tibor pályaedző megtiszteltetésnek tartja, hogy a DVSC-TEVA együttesénél dolgozhat, és hasonlóan fogalmazott Sándor Tamás is, aki az első capat kispadján ül majd a meccseken, de segíti az NB II-es vezetőedző, Kondás Elemér munkáját is.

A kapusedző, Erdélyi Miklós elmondta, hogy már másfél éve a klub alkalmazásában áll. Eddig utánpótlás edző volt, ám ezúttal az első keretnél bizonyíthat, és mindent megtesz, hogy a legjobb állapotba kerüljenek a kapusok.

Dr. Róka Géza klubigazgató bemutatkozott, beszélt korábbi munkáiról, és megnyugtatta a sajtó tagjait, hogy számukra mindig elérhető lesz. Ezt követően Frida Ferenc kapott szót, az új technikai vezető kihívásnak érzi feladatát.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egyik internetes portálon megjelent állítással ellentétben – mely szerint Illés Gyula Debrecenbe igazol -, még nem született döntés, a játékossal csak tárgyalásban áll a klub.

Forrás: dvsc.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top