Close

Fellegi Tamás szerint januárban megegyezhetnek a Malévról

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint januárban megegyezés születhet az oroszokkal a Malév sorsáról; a légitársaság iránt két komoly érdeklődő is van – a miniszterrel a szerdai Napi Gazdaság közöl interjút. A lap szerdai számában megjelent terjedelmes nyilatkozatban a miniszter közölte, hogy a továbbiakban nem lesz orosz tulajdon a magyar légitársaságban. Fellegi Tamás elmondta, hogy január közepén-végén lehetséges a következő oroszországi tárgyalási forduló. Az előkészítése során az energetikai együttműködési csomag témája közelebb van a megoldáshoz, a Molban lévő orosz Surgutneftegas tulajdonában lévő részvénypakettről folyó tárgyalások már lassabban haladnak.

A Paksi Atomerőmű bővítésének orosz közreműködésére vonatkozó kérdésre Fellegi Tamás azt válaszolta: szerencsésnek tartaná, ha több országból származó vállalatok alkotnának konzorciumot a pályázatra. Megjegyezte: az atomerőmű bővítéséről az orosz mellett német, francia, amerikai, finn és dél-koreai partnerekkel is folytak már megbeszélések.

A minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy az atomerőmű bővítésről a tél folyamán döntsön. Fellegi Tamás megemlítette, hogy a tárca elkészítette az energiastratégiát, ami hamarosan a kormány elé kerül. Ennek jóváhagyása után lehet foglalkozni a paksi bővítés időzítésével és módjával. Ekkor határoz a kormány a finanszírozás kérdésében is. A döntés előkészítéséhez a nemzeti fejlesztési minisztérium legalább három verziót készít.

 

A teljes cikk itt olvasható 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top