Close

2011-ben újra lesz Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál

2011. augusztus 12 – 19. között második alkalommal rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált. Az első rendezvény 2010. augusztusában a vártnál is nagyobb tömegeket vonzott, hiszen több,  mint 13 000 látogatója volt a teltházas koncerteknek. 2011-ben ismét nemzetközi és hazai komolyzenei nagyságok lépnek színpadra.

 
 
A 2011-es eseményen is a világ legnépszerűbb és legnagyobb zeneművészei lépnek fel,  és merőben új oldalukról mutatkoznak be. A legtöbb zenész eddig szólistaként jelent meg a világ zenei színpadain, de ezen a fesztiválon kamarazenészként muzsikálnak együtt. A program gazdagságát az is mutatja, hogy a régi zenei műveket többségében korabeli hangszereken adják majd elő, és a legismertebb cigány, klasszikus szerzők művei is felcsendülnek.
A fesztivál néhány fellépő művésze:
Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Frankl Péter, Alexander Longquich, Alexei Ogrintchouk, Lendvai József, Keller András, Colin Currie.
A rendezvény fő helyszínéül a Szivárvány Zeneház szolgál majd, amely épület átlagosan 550 néző befogadására alkalmas.  A 2010-es rendezvény tapasztalatai alapján a szervezők abban bíznak, hogy az augusztus 12-19. közötti időszakban ismét teltházas koncertek lesznek, hasonlóan a korábbiakhoz, napi két komolyzenei eseménnyel.
A fesztivál kezdetéig érdemes az esemény honlapját látogatni, továbbá a Facebook-csoportjához csatlakozni, mert ezeken a helyeken folyamatos és újabb információkkal lehetnek gazdagabbak az érdeklődők.
 
Kép: Gadányi Károly 
 
 
Lásd még: Nyáridéző
  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top