Close

Döntés a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról

Várhatóan nagyjából öt órán keresztül szavaznak a képviselők hétfőn az Országgyűlésben: a kétnapos ülés első napján döntenek egyebek mellett a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényjavaslatról, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó „salátatörvényről”. Kedden a jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitája lesz nyolc órás időkeretben.

 
A házbizottság heti ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke jelezte: a Fidesz kezdeményezte, hogy a hétfői napirendre vegyék fel, és házszabálytól eltéréssel tárgyalják meg, majd szavazzanak is az Orbán Viktor, Lázár János és Kósa Lajos által jegyzett, a magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatról. Az ehhez szükséges négyötödös házszabálytól való eltérést azonban az MSZP, az LMP és a Jobbik sem támogatja, így valószínűleg a javaslat általános vitáját folytatja le hétfőn a Ház.
A tervezet elfogadásával az Országgyűlés a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagsággal rendelkező mintegy 3 millió ember eddigi befizetéseinek jövőbeni biztonsága érdekében kinyilvánítaná, hogy garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét, a befizetések értékállóságát és a veszteségek jóváírását az állami nyugdíjrendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagoknak; garantálni kell az átlépők esetleges hozamának adómentességét, ha 2011. január 31-ig átléptek és hozamukat kivették.
Az Országgyűlés hétfőn dönt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról. Ezzel és a politikai nyilatkozattal kapcsolatban Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden azt mondta: adómentes lesz a pozitív reálhozam – azaz az infláció mértékénél nagyobb hozam – készpénzben felvétele azoknál, akik átlépnek az állami nyugdíjrendszerbe; e döntés jogtechnikai következményeit a Nemzetgazdasági Minisztériumnál készülő törvényjavaslat fogja rendezni.
Az Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló indítvány szerint a magán-nyugdíjpénztári tagnak személyesen kell kérnie az állami nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél január végéig, hogy továbbra is magánpénztári tag maradhasson, ellenkező esetben automatikusan az állami nyugdíjrendszerbe kerül át, az addigi befizetései pedig a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba kerülnek. (A parlament előtt lévő másik nyugdíj-javaslatnál – amely a nők negyven évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását teszi lehetővé – a módosító indítványokról voksol a Ház).
Több pénzügyi tárgyú törvényjavaslatról is zárószavazás lesz hétfőn. Ezek közé tartozik a jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomag, az új PSZÁF-törvény, az egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó, illetve az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosítása.
Döntenek a képviselők az egyes büntető tárgyú, a naptári napban való határidő-számítással összefüggő törvénymódosításokról, illetve a nemzeti adatvagyonról szóló jogszabály-tervezetről. Zárószavazás lesz továbbá az agrárpiaci rendtartásról, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint a halászati támogatásokkal kapcsolatos törvények módosításáról.
Ugyancsak hétfőn szavaz a parlament számos törvényjavaslat módosító indítványairól. Ezek közé tartoznak a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról, az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló indítványok, valamint az egészségügyi törvénycsomag.
A határozathozatalok végén lesz a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló, a sportról szóló, és az egyes energetikai tárgyú törvények, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvények általános vitája. Az Országgyűlés tervezett napirendje szerint ezekről akár dönthet is a Ház hétfőn. Aznap késő este négy részletes vitát is lefolytatnak a képviselők.
Kedden, a napirend előtti felszólalások után, a jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitáját tartja a parlament nyolc órás időkeretben. Ugyancsak időkeretben tárgyalja a Ház a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló javaslatot, amennyiben a parlament négyötödös többséggel támogatja ez ügyben a házszabálytól eltérést. A keddi nap forgatókönyvét jelentősen befolyásolja majd, hogy a képviselők mely ügyekben fogadják el a házszabálytól eltérést, ettől függ, hogy hány törvényjavaslat részletes vitáját folytatja le aznap a parlament.
(MTI-fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top