Close

Élő adásban küldték orvoshoz: Ismét kiverte a biztosítékot Szíj Melinda!

Friderikusz pszichoanalízisre vinné a labilis családanyát, aki társai szerint is szakember segítségre szorul
Pszichoanalízisre vinné Friderikusz Sándor Szíj Melindát, aki a Megasztár legutóbbi adásában ismét kiverte a biztosítékot a zsűrinél.
 

 
A 41 éves győri ügyintéző nehezen viseli a tehetségkutató műsorral járó megpróbáltatásokat, s bár az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen ő a közönségkedvenc, mégis több kirohanása volt már a műsorban, amiért úgy érzi, nincs helye az Év hangja címért versengő tehetséges fiatalok között.
Korábban élő adásban könyörgött a nézőknek, hogy hagyják kiesni a műsorból, majd nem sokkal később közölte: nyerni akar. Néhány héttel ezelőtt pedig azt nyilatkozta: legközelebb háttal fog énekelni a zsűrinek, amiért Mester Tamás egyik bírálatában kijelentette: nem szeretné őt a döntőben látni. Utóbb ezen kijelentését is visszavonta, s elnézést kért.
A múlt pénteki adásban újra sikerült meghökkentenie a zsűrit és a nézőket. Amikor kiderült, hogy a közönségtől ő kapta a legtöbb szavazatot, így biztos továbbjutó és egyben dobogós, savanyú arccal mikrofont ragadt, és elnézést kért a zsűritől, amiért szerinte pocsék teljesítménye ellenére nem ő esik ki. „Melinda! Hétfőn találkozunk, elviszem magát egy pszichoanalízisre” – reagált Melinda szavaira Friderikusz Sándor, aki szerint a győri megasztárosnak szemmel láthatóan nagyon komoly problémái vannak önmagával, ezért igenis szüksége lenne egy szakember segítségére, és ezzel versenytársai is egyetértenek.
„Olyan érzelmi kirohanásai vannak, hogy sokszor már követni is alig tudjuk. Szerintünk is jót tenne neki egy pszichológus vagy valamiféle segítség” – nyilatkozta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő megasztáros. Melinda azonban nem kér a lélekbúvárokból, a véleményekre reagálva csak annyit mondott: „Nem kell nekem semmilyen orvos, jól vagyok!”
hirado.hu/Blikk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top