Close

Szilveszteri bulival indul a soros magyar EU-elnökségi félév

Szilveszteri bulival indul a soros magyar EU-elnökségi félév – mondta el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tisztviselője egy szerdai budapesti tanácskozáson. A 2011 első felében esedékes magyar elnökség „felvezetője” a budapesti Millenáris Parkban rendezendő szilveszteri buli lesz. A kulturális kísérőrendezvények sorát megnyitó december 31-i eseményen a Magyarország európaiságát kifejező értékek bemutatása is cél lesz – tájékoztatott Böszörményi Nagy Gergely főosztályvezető-helyettes az EU-s Információszolgáltatók Nemzeti Találkozóján a Millenáris Parkban, a Csodák Palotájában.

A tisztviselő kiemelte: a magyar EU-elnökség kulturális kísérőtartalmai nagyon fontosak, még akkor is, ha nem feltétlenül az ország magamutogatása a cél. „Lényeges, hogy az európaiságot a politikától elvonatkoztatva is tudjuk kommunikálni, és Európát mint kulturális értéket is meg tudjuk jeleníteni” – mondta. Tájékoztatása szerint a kulturális rendezvények – elsősorban koncertek, kiállítások és konferenciák – többségét Budapesten rendezik meg. A kiemelt külföldi helyszínek közé tartozik Brüsszel, Bécs, Párizs, London, Berlin, Róma és Barcelona, ezekben a városokban többnapos rendezvények is lesznek. Magyarország ezekre az eseményekre magas szintű állami vezetőt fog küldeni. Ugyancsak a magyar elnökség kulturális programjainak – összesen száz ilyen lesz – ad majd otthont a többi közt Zágráb, Ljubljana, Gent, Cannes, Madrid, valamint Torino, Tallin, Riga és Poznan. Arra is kitért, hogy Magyarországon Budapesten kívül Gödöllőn, Debrecenben és Balatonfüreden lesznek tanácskozások, és a kulturális rendezvényfolyamba helyszínként Pécset is be akarják kapcsolni. Böszörményi Nagy Gergely a főbb tematikus rendezvényfolyamok között említette a Duna-stratégiában érintett országok kulturális együttműködését, az Önkéntesség Európai Évét, valamint a január végén Bécsben nyíló Liszt Ferenc-emlékévet. Ebbe a körbe tartoznak a hagyományos kultúrák egymás mellett élésével, a kulturális sokszínűséggel kapcsolatos rendezvények, kiemelt téma lesz a roma integráció kérdése. Az elnökségi félévnek ugyancsak fontos célja lesz fejleszteni a magyar-lengyel kapcsolatokat, amelyek a tisztviselő szerint az utóbbi években jelentéktelenné váltak. Utalt rá, hogy Magyarország után Lengyelország fogja ellátni az EU-elnökséget. A főosztályvezető-helyettes elmondta, hogy az EU-elnökség brüsszeli és hazai szakmai kommunikációját a Külügyminisztérium fogja irányítani. A kulturális és imázs-kommunikáció viszont a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata lesz, ennek része egyebek mellett a lakossági célú nem szakmai belföldi kommunikáció, a kulturális rendezvények és az országpromóciós kiadványok. A tisztviselő úgy fogalmazott, hogy a magyar lesz az eddigi „legkulturálisabb” EU-elnökségi honlap. Megjegyezte, a soros elnökségek legfontosabb kommunikációs felülete immár tíz éve a honlap. Az európai közösségben való magyar részvételt a gasztronómiától kezdve a könnyű- és komolyzenéig a legszélesebb kulturális tartalmakkal kell népszerűsíteni – tette hozzá. Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályának vezetője elárulta: az elnökségi honlap több elemét a nagyon sikeresnek ítélt korábbi svéd honlapról „koppintották”, a szoftver pedig a belga elnökségtől származik. Kifejtette, hogy a magyar EU-elnökség fő céljai közé tartozik javítani Magyarország nemzetközi tekintélyén, közelebb hozni az Uniót a hazai közvéleményhez, a magyar elnökség teljesítményének tudatosítása a közvéleményben, továbbá világos, egyszerű üzenetek megfogalmazása. Rámutatott, hogy az elnökség nemzetközi és hazai üzenetei azonosak lesznek, de eltérő hangsúlyokkal, ugyanis a nemzetközi médiát elsősorban az EU-politikákat érintő ügyek, míg a hazai sajtót főleg az elnökség magyar vonatkozásai érdeklik. Kitért rá, hogy az elnökség élni fog a közösségi média eszközeivel, így megjelenik a Facebookon, twitterezni és blogolni fog. Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára előadásában azt emelte ki: Magyarország fő feladata az lesz, hogy eljátssza a tőle elvárt szerepet, elnököljön az Európai Tanácsban, „arra van szükség, hogy ne a nemzeti érdeket, hanem az uniós érdeket vigyük”. Hangsúlyozta, hogy sikeres elnökség esetén – ha sikerül előbbre vinni az uniós ügyeket – Magyarország előtt fontos kapuk nyílnak meg, hosszú távon kamatoztathatja majd a megszerzett kapcsolatokat, ismereteket.A soros EU-elnökség hivatalos átvétele január 6-én lesz, az Európai Bizottság és a magyar kormány már másnap együtt ülésezik – hangzott el a Millenáris Parkban tartott tanácskozáson.

 

Forrás: http://hir3.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top