Close

A 18. Gastroblues Fesztivál záróakkordja Ken Hensleyvel

A nyáron rendezett 18. Gastroblues Fesztivál lezárására december 3-án Pécsett és másnap, 4-én a dunakömlődi Faluházban kerül sor.
 
Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében az egykori Park moziban 18 órakor kezdődik a műsor. Fellép Ken Hensley szólóban, valamint a tervek szerint csatlakozik a Cry Free (kilenc közös fellépésük volt John Lord, Ex-Deep Purple- billentyűssel) együtteshez is. Éles Gábor gitáros triójában a nyári fesztiválhoz képest új basszusgitáros szerepel a pécsi származású Szkladányi András személyében. Ken Hensley és a Cry Free mellett másnap Paks-Dunakömlődön akusztikus koncertet ad a Kormorán és a Collection együttes, valamint fergeteges rock ’n’ roll programmal zárnak Tom White és barátai. (A Faluház már évek óta otthont ad a Gastroblues fesztiválok záróeseményének.)

 
A hagyományokhoz híven erre az alkalomra készül el az idei fesztivált bemutató két DVD antológia is, amely nem kerül bolti forgalmazásra, de ezeken a helyszíneken korlátozott számban beszerezhetők és dedikáltathatók lesznek. Akik jelen voltak a fesztiválon tapasztalhatták, hogy magas színvonalú előadások születtek valamennyi színpadon. A fesztiválok történetének legjobb zenei anyaga gyűlt össze.
 
Az egyik DVD-re a külföldi előadók műsorából válogattak a szerkesztők. Így azon a Jethro Tull, Ken Hensley, Roger Chapman, Popa Chubby és a belgrádi Texas Flood együttes látható és hallható. A lemez tartalmazza a sportcsarnoki koncertek mellett a templomi fellépéseket és a muzsikusokkal készített interjúkat is. A másik kiadvány a hazai előadók műsorából nyújt áttekintést. Erre a lemezre került a Pribojszki Band-del vendégszerepelt szájharmonikás hölgy, az amerikai Kellie Rucker is. Az idén először rendezett nulladik nap jazz formációi, a vasárnapi szabadtéri koncertek és a templomi koncertek is hallhatók lesznek a kiadványon.
 
 
Mindkét helyszínen jótékonysági tombolát is szerveznek. A teljes bevételt Paks testvérvárosának, a kárpátaljai Visk város gyermekeinek Karácsonyára ajánlják fel.
 
A lemezbemutató koncertek helyszínén – a fesztivál szelleméhez híven – a résztvevők gasztronómiai csemegékkel és neves borászok termékeivel ismerkedhetnek meg.     
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top