Close

Kupeczik Ágnes kiállításmegnyitója a Werk Akadémián

2010. november 18-án 20.30 órakor nyílik meg Kupeczik Ágnes festőművész első, önálló kiállítása a Werk Akadémián. A frissen diplomázott alkotó tárlatát Bordács Andrea, művészettörténész, esztéta nyitja meg. 
Kupeczik Ágnes a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőszakán végzett 2010-ben, mestere Szűcs Attila volt. Művészetére az akvarell műfaji sajátosságai jellemzők, amelyeket  különleges módon kapcsolt össze az olajfestés technikájával. Képein egy hétköznapi motívum – a cipő – uralkodik, amely   mindig párban és  körvonalaiban látható a képein. Az így megjelenített „amorf forma” újabb és újabb asszociációk elindítására ad lehetőséget.  Ezek a ,,cipőfoltok” egyben ablakok is egy másik dimenzióra, a kétdimenziós síkból való kilépésre.

Eddig csoportos kiállításokon vett részt Magyarországon és Németországban. Legutóbb a Kogart Friss 2010 kiállításán mutatkozott be diplomamunkájával. Alkotásairól az Új Művészet folyóirat így vélekedik: „Kupeczik Ágnes nagyon izgalmas, igazi füzisz tipusú, vérbelien kolorista, szűrreális alapjai fantasztikus tehetségre utalnak.”
 
 
A Werk Akadémia folyamatosan támogatja az ígéretes tehetségeket, ennek köszönhetően kerül sor most Kupeczik Ágnes kiállítására is. A tárlat 2010. november 18 – december 18. között tekinthető meg az V. kerület  Arany János u. 10. negyedik emeletén.
 
 
 
 
 
Kupeczik Ágnes
 
Tanulmányok:
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Festő szak, 
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanár szak
Csoportos kiállítások:
2007 “Hagyomány és Megújulás”, Bartók Zeneház, Budapest
2007 Országos csendélet pályázat kiállítása, Ferenczy terem, Pécs
2007 I. Országos “Víz és Élet” tematikus képzőművészeti Biennálé, Türr István Múzeum, Baja
2007 Jövőkép ‘56, Budapest
2008 “21.századi Reneszánsz “ a vizuális művészetek megújulása,
Budapest
2008 Tavaszi fesztivál, Szolnok
2008 Amadeus Alkotói Ösztöndíjpályázat kiállítása
2008 Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinika, Budapest
2008 Duna Múzeum Európai Közép Galéria, Esztergom
2008 Anatómia rajzok, Budapest
2008 Ji King
2009 II. Országos „Víz és Élet Tematikus Képzőművészeti Biennálé,  Türr István Múzeum, Baja
2009 Vodafone pályázat, Uránia Mozi
2009 Akademie der Bildenden Künste München, Klasse Doberauer Jahresausstellung 2009
2009 Akademie der Bildenden Künste  München  „Erasmus room” 
2009 YOUNG?CREATIVE?CHEVROLET! Design pályázat, Műcsarnok
2009 Amadeus Alkotói Ösztöndíjpályázat kiállítása
2009 „Újabban” csoportos kiállítás, Fogas Ház, Budapest
2009 Gödi alkotások
2009 Falk Art Forum
2009 K.A.S. csoportos kiállítás
2010 Diploma kiállítás, Magyar Képzőművészeti Egyetem
2010 Friss, Kogart  Budapest
Díjak:
2007 Székely Bertalan díj
2007 Ötletpályázat 3., Székesfehérvár
2008 Köztársasági Ösztöndíj
2008 Székely Bertalan díj
2008 Reinhold és Carmen Würth díj
2009 ERASMUS ösztöndíj, Akademie der Bildenden Künste München
2009 Vodafone pályázat I-II.helyezés
 2009 YOUNG? CREATIVE? CHEVROLET! DESIGN PÁLYÁZAT III.
2009 Országos Művészeti Diákköri Konferencia, Mozgókép kategória II.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top