Close

Digitális Magyarország Program

Digitális Magyarország Program – bővülnek a fogyasztók infokommunikációs lehetőségei

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium társadalmi vitára bocsátotta „Digitális Magyarország Program” címmel a jövőben megvalósítandó kormányzati stratégiát. A Program átfogó jelleggel kíván szabályozni a jövőben számos olyan területet, melyek közvetlenül vagy közvetve a fogyasztókat érintik. Fontos felhívni arra a figyelmet, hogy sokszor a fogyasztók a rég berögzült hagyományok miatt is még idegenkednek az elektronikus módon történő bármilyen ügyintézéstől.
Így ilyen terület például a közigazgatás, ahol az ügyfelek ez idáig sem mindig „ügyfélcentrikus” ügyintézéssel találkoztak. A FEOSZ az elektronikus ügyintézés preferálása tárgykörében, a javaslat által előírt olyan ügymenetek bevezetését támogatja, amely biztosítja a hétköznapi értelemben vett fogyasztóknak a választás jogát is. 

A modern európai digitális nemzet megteremtése és a fogyasztói jólét növelése a fogyasztóvédelem egyik célja, ezért egyetértünk az állampolgárok esélyegyenlőségének, életminőségének, ezáltal az infokommunikáció területének fejlesztésével. Üdvözlendő, hogy ennek keretében a Program kiemelt hangsúlyt fektet a digitális írástudás javítására és szorgalmazza e területen a tanítás és tájékoztatás eszközének igénybe vételét.

A vitairat nagyon fontos célokat rögzít az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény és az ahhoz kapcsolódó végrehajtási rendeletek felülvizsgálatára vonatkozólag. A FEOSZ számos alkalommal szembesült ugyanis a beérkezett fogyasztói panaszok alapján azzal, hogy a hűségszerződések intézménye a szolgáltatók gyakorlatában nem egyértelmű és a szerződéses konstrukció nehezen átlátható. A Programban ennek megfelelően szerepel a jogintézmény felülvizsgálatának követelménye.

A stratégia hangsúlyozza, hogy a fogyasztóvédelmi civil szervezetek bevonása a fogyasztók oktatásába és tájékoztatásába mindenképp szükséges az infokommunikáció területén. Véleményünk szerint azonban nem csak ennek kapcsán, hanem az egész Program megvalósításába be kell vonni az előbbi szervezeteket, amennyire csak ez lehetséges. Ezen túlmenően a megvalósítás eredményeképp születő jogszabályok meghozatalakor, illetve jogszabályi módosításokról való döntéskor fontos szempontként érvényesíteni kell a fogyasztók szerepének erősítését és védelmét is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top