Close

Kétnemű Jancsi

A Jancsinak keresztelt kis kecske, Ebesen született Béke Péter portáján. Neve ellenére, mindkét nemet képviseli, ugyanis hiányzik a hímvesszője és két heréje között női nemi szerv található.

A négylábú még április végén látta meg a napvilágot, és mivel a heréje fejlett volt, gazdái abban a hitben voltak, hogy állatkájuk a fiú.

– Soha semmilyen gond nem volt vele. Nagyon barátságos, szereti, ha simogatják és babusgatják, ezért is imádják a gyerekek. A Jancsi nevet is az egyik kis vendégünk adta, ugyanis mi panziót vezetünk a férjemmel – magyarázza Béke Péterné Margó. – Abban a hitben éltünk, hogy egy lány és egy fiú kecskénk született, míg az unokám meg nem kérdezte egyszer tőlünk, hogy Jancsi miért guggol le, amikor pisil. Csak akkor tűnt fel számunkra, hogy valóban másként viselkedik, mint a fiatal bakkecskék. A férjemmel megvizsgáltuk, és akkor vettük észre, hogy hiányzik a hímvesszője, a két heréje között pedig női nemi szerve van. A viselkedése egyelőre fiús, torzsalkodik és ugrik a másikra. Negyven éve foglalkozunk állattenyésztéssel, de hasonló esettel még nem találkoztunk. Jancsi sorsa még kérdéses, de gazdái télen kecskepörköltnek akarták „feláldozni”. Azonban elgondolkodtak, hogy ezt a különleges állatot esetleg még is csak megtartják. A vidám, barátságos kis kecske nagy különlegeségnek számít Ebesen és nem utolsó sorban a gyerekek kedvencévé is vált. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top