Close

Vízilabda EB negyedszer?

Három a magyar igazság”! Sokszor használjuk ezt az elhíresült és örökérvényű kifejezést. Általában ennyivel le is zárjuk az adott témát, esetleg mondatunk után biggyesztjük „és egy a ráadás” című szintén sláger szöveget. Az az érzésem, hogy hasonló állásponton vannak a Magyar Vízilabda Szövetség munkatársai is. Az MVSZ ugyanis úgy határozott, hogy megpályázza a 2014-es vízilabda Európa-bajnokság rendezését. Ha a magyar pályázat nyer, negyedszer láthatjuk vendégül a kontinens legjobb pólósait. 

A vízilabda Európa-bajnokságok története még a múlt században kezdődött, egészen pontosan 1926-ban. Akkor rendezték ugyanis az első EB-t, szigorúan férfiak számára. A hölgyek egyébként 1985 óta mérik össze erejüket a harminchárom méter hosszú medencében. Az első kontinenstalálkozónak, mi magyarok biztosítottuk a helyszínt a frissen átadott Császár uszodában. Természetesen az első tornán nem is nyerhetett volna más, mint a hazai pályán játszó magyar válogatott. Csak úgy mellékesen, az első hazai rendezésű EB után, a következő négy tornáról is mi hoztuk el az aranyérmet. 1958-ban ismét Budapest rendezte a póló EB-t immáron az első olimpiai bajnokunkról elnevezett Hajós Alfréd uszodában. Ekkor még az úszó és műugró versenyszámok is ugyanazon a helyszínen szerepeltek, mint a vízilabda torna.
A nagy „banzájn” egészen 1997-ig tartott. Azóta külön vált a vízilabdától az úszás, műugrás és a szinkronúszás, s nemcsak az ország különböző, az időpont sem azonos. Erre a legjobb példa, hogy az idei úszó Európa-bajnokságnak a Margitsziget adott otthont augusztusban, míg a vízilabda EB-t a horvát fővárosban, Zágrábban rendezték meg szeptemberben. Talán a két helyszínes rendszer miatt is szeretne Magyarország újabb kontinensviadalt rendezni. Igaz legutóbb 2001-ben volt nálunk az EB, s női válogatottunk aranyérmet szerzett, azért maradt némi hiányérzet a szurkolókban. Az akkor friss olimpiai bajnok férfi együttesünk „csak” harmadik lett. Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán. Bezsebeltünk többek között két olimpiai bajnoki címet, nyertünk egy világbajnoki aranyat 2003-ban Spanyolországban és gyűjtöttünk melléjük egy rakat ezüstérmet. A 2014-es EB elnyerésére minden esélyünk megvan, hisz Magyarország a póló hazája, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy idáig tizennégy Európa-bajnoki aranyat sikerült „összepólózniuk” legjobbjainknak. A 2012-es londoni ötkarikás játékok után lehet, hogy a férfi csapat révén négyszeres olimpiai bajnoknak mondhatjuk majd magunkat. Így vagy úgy, világhírű versenyzőink fiúk, s lányok egyaránt megérdemlik, hogy egyszer hazai közönség előtt ugorjanak vízbe. A mondás még akkor is állni fog: „Három a magyar igazság, s egy a ráadás!” 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top