Close

Villámlátogatás Malmöben

Ki ne szeretne egy tavaszi vakációt feldobni egy másik állambeli látogatással? Aki ellátogat a dél-svédországi Malmöbe, annak lehetősége nyílik erre, hiszen ez a svéd város közvetlen összeköttetésben áll a Dán fővárossal.

Bár már nyakunkon az ősz, mégis kellemes kikapcsolódást jelent más városokat, kultúrákat megismerni. Télen volt szerencsém megismerni ezt a fantasztikus várost, amelyet most bemutatok.

Malmö. Svédország déli részén található ez a színes város, 286 500 fős lakosságával, amely körülbelül 170 különböző nemzetiségből tevődik össze egyfajta gyűjtőhellyé, olvasztótégellyé vált. Ez nem is csoda, hiszen Dél-Svédország kereskedelmi központjáról van szó. Kitűnő a megközelíthetősége: autóval, repülővel, hajóval vagy vasúttal is könnyedén oda lehet jutni. Az 1990-es évek elején a nehézipar hanyatlása komoly gondot okozott a városnak, mára azonban sikerült egy ipari városból a tudás központjává válniuk. A logisztika, a kereskedelem, IT és a digitális technológiák mellett megtalálható a gyógyszer-, valamint a biotechnológiai ágazat is megtalálható. Ezt támogatják a nagyjából 15.000 hallgatóval rendelkező felsőoktatási intézmények is. Nem csoda, hogy egy multikulturális várossá vált, hiszen dinamikusan fejlődő üzleti életével kitűnő táptalajt tud biztosítani az újabb vállalkozások számára. Ehhez járul hozzá a svédek nyitott gondolkodásmódja, a kíváncsi, de nem tolakodó természetük és természetesen a pozitív életszemléletük.

Ott tartózkodásunk ideje alatt szinte csak nevető vagy mosolygó embereket láttunk, mintha nem zavarná őket a február végi havazás, a fagy és a vele kézen-fogva járó jéghideg szél. Futnak, bicikliznek és mosolyognak, este bárokban ücsörögnek. Vannak helyek, ahova ki lehet ülni… és természetesen teltház mindenhol. Nem könnyű férőhelyet találni, ismerkedni viszont annál egyszerűbb. Csak k mosolyogni kell és minden megy magától. Nem győzöm dicsérni őket. 
{vsig}eletmod/malmo{/vsig}
Városlátogatásunkat délről észak felé haladva tettük meg, így tanúi lehettünk, miért is nevezik Malmöt a „garden city”-nek… a parkok és tavak miatt. Első állomásunk a stadionok területe volt, így máris elérkeztünk a stadionparkba, ami összeköttetésben áll a Pildammsparken-nel, a város legnagyobb parkjával. Jellegzetessége a nyári virágba boruláson kívül még egy hatalmas tó, ami a park közepén helyezkedik el. Tekintettel a február végi időjárásra az egészet jégpáncél borította, még a kacsák is csak csoszogtak rajta. Ez, jobban mondva, a vele járó hideg azonban nem zavarta a sportolni vágyókat, ők ugyanis rendíthetetlenül rótták köreiket a tó partján és a park havas utakon. Tovább haladva észak felé, elérkeztünk a Folkets Parkba… természetesen télen zárva van, bár így is megmutatta a rendeltetését. Ez ugyanis Malmö legrégebbi parkja, a 19. század elején hozták létre és idővel a munkás, dolgozó osztály szórakozóhelyévé vált színházzal, zenepavilonnal és más attrakciókkal, tehát ez a vidámparkja Malmönek. Nyugatra haladva tovább fekszik a Slottsparken és a Kungsparken. E két park közvetlenül egymás mellett található. Utóbbi volt az első park Malmöben, amelyet II. Oscar svéd király hozott létre 1872-ben. Faritkaságok, árnyas sétányok(télen nem túl kellemes, bár ekkor is gyönyörű) és persze rengeteg virágágyás(amit teljesen ellepett a hó) jellemzi a „király parkját”. Aki szeretné a szerencséjét próbára tenni, az itt megpróbálhatja: 1912-től étteremként, ma azonban kaszinóként üzemel az itt található épület. De menjünk is tovább, elvégre itt van még a Slottsparken is avagy „Kastélypark”. Hatalmas, fás terület gyönyörű szobrokkal díszítve. Egyik leghíresebb, Carl Milles munkája a „Man and Pegasus”. Másik különlegessége a helynek, hogy itt található a Városi Könyvtár. Ez az épület is – akár csak a város maga – remekül vegyíti a múltat a jelennel. Egyik fele hűen tükrözi a kort, amelyben épült, másik pedig egy csillogó üvegpalota a legújabb technikával felszerelve.

Érdemes megemlíteni, hogy ebben a részben található még a Malmöhus is, ahol a reneszánsz kastély ad otthont a „szépművészeti”, a várostörténeti és a természettudományi múzeumnak, emellett hozzá tartozik még számos más múzeum is, mint például a „technikai és tengeri hajózási” múzeum.

Ehhez még hozzájárulnak egyéb látnivalók, édesszájúaknak ajánlott betérni az egykori csokoládégyárba vagy aki régmúlt századok után vágyakozik annak ajánlható a Stortorg(a macskaköves fő tér), a Lilla Torg(piactér) XVII. szzadi épületeivel, a térről nyíló szűk kis utcáival és hangulatos kávézóival, ahova télen is érdemes kiülni(!) – ha másért nem legalább az élményért megér egy próbát télen is. Vagy ajánlható a Szent Péter templom, amely a város legrégebbi épülete, a XIV. századból maradt fenn.
{vsig}eletmod/malmo/a{/vsig}
A város másik építészeti nevezetessége a Turning Torso, amely már a XXI. századot képviseli 90°-ban elforduló tornyával. Az Öresund partján álló felhőkarcoló hivatalosan 2005-ben nyitotta meg kapuit, melynek két legalsó épületrészében irodákat alakítottak ki, felsőbb részein, pedig luxusapartmanokat hoztak létre. Az impozáns és extravagáns épületet Malmö szimbólumának szánták. Korábban a hajóépítés és a hozzá kötődő iparé volt a főszerep, azonban mára Malmö egy színes és nemzetközi várossá vált, amelyet ez az épület is kifejezésre juttat.

Aki kedvet érez az még Koppenhágát is meglátogathatja, amelyhez nem kell mást tennie, csak átmenni az Öresund-hídon. Választhatja a vonatot a kétvágányú vasúti pályájával vagy a 2×2 sávos autóútját is. 2000-ben került sor a több mint 7 km hosszúságú híd ünnepélyes átadására, amelyet II. Margit dán királynő és XVI. Károly Gusztáv svéd király adott át. Kedvcsinálónak csak annyit, hogy Koppenhágában nem csak a művészeti alkotásai, élénk éjszakai élete vagy a kikötőjében elhelyezett kishableány-szobor lehet csalogató az érdeklődőknek, hanem a nosztalgikus hangulatú, polgárpukkasztó és kissé kétes hírű hippi-negyed is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top