Close

Az MSZP a génmegőrzést is elsodorta

A volt kormány mulasztása miatt veszélybe került a magyar növények genetikai állománya
Alkotmányos mulasztást követett el a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány azzal, hogy nem gondoskodott az átfogó nemzeti génmegőrzési program megalkotásáról és végrehajtásáról. Emellett megfeledkezett a genetikai sokféleség megőrzésére vonatkozó állami feladatnak megfelelő intézményi és finanszírozási háttér megteremtéséről is – állapította meg Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Az intézetek fenntartása így bizonytalanná vált, veszélybe került az érdi génbank léte.

Március ötödikén indított vizsgálatot a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató, Fejlesztő Közhasznú Társaság ügyében, miután kiderült: a kht. esetében nem történt meg a jogszabályban kötelezően előírt átalakulás nonprofit gazdasági társasággá. A Fővárosi Ítélőtábla ezért nem jogerősen a kht. kényszer-végelszámolását rendelte el. A bizonytalan jogi helyzet miatt pedig veszélybe került a gyümölcskutató által gondozott magyar gyümölcsgénállomány, a génbankültetvények, a törzsültetvények és az intézmény működtetése. Fülöp Sándor ombudsman azt vizsgálta, miért nem alakult át a társaság kft.-vé, és azt is, hogy a jogi és intézményi háttér mellett az állam ad-e elég pénzt a genetikai sokféleség megőrzéséhez.


„A génbank és a megőrzött növényi génforrások alkotják azt az alapanyagot, amely nélkülözhetetlen a haszonnövények genetikai továbbfejlesztéséhez. És elengedhetetlen a környezeti változásokhoz történő alkalmazkodás és az emberi szükségletek kielégítése szempontjából. A génsokféleség a magyar gyümölcstermesztés versenyképességének kiindulási pontja. Őshonos tájfajtáink, hungarikumaink megőrzése nemzeti érdek, s termelésbe vonásuk lehet a kulcs az ország élelmiszer-önrendelkezéséhez” – állapította meg Fülöp Sándor az általa kiadott és lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában.

Az ombudsman hangsúlyozta: a nemzeti vagyon részét képezik a növényi génbankok, a genetikai sokféleség megőrzése pedig olyan nemzeti stratégiai kérdés, amely alapvetően befolyásolja a nemzedékek életfelté¬teleit. Ezért elengedhetetlen, hogy a növényi génmegőrzést biztosító vagyon megtartását garantálja az állam. Magyarországnak azonban nincs a génbankok megőrzését garantáló jogi szabályozása, sem génmegőrzési programja. „Az elmúlt években folyamatosan csökkent a génbankok állami finanszírozása. Az előző kormány egy 2006-os határozatával elrendelte a négy gyümölcskutató kht. privatizációját, majd az FVM felmondta a gyümölcskutatókkal kötött közhasznúsági szerződést. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács és a döntéseinek előkészítéséért, valamint végrehajtásáért felelős Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az átalakulásra vonatkozó döntést jelentős késéssel, hat nappal a jogvesztő határidő előtt hozta meg. Ezzel veszélyeztette az érdi gyümölcskutató tulajdonában lévő anyagi és szellemi értékeket” – olvasható Fülöp Sándor állásfoglalásában.
Az ombudsman felhívta a figyelmet, hogy az állam fokozott felelősséggel tartozik a vagyon kezelé¬séért. Az indokolatlan késlekedéssel a nemzeti vagyonkezelő az egészséges környezethez való joggal összefüggő visszásságot követett el.

Az országgyűlési biztos szerint tehát minden kétséget kizáróan fennáll az előző kormány felelőssége, amely miatt megszűnik az érdi gyümölcskutató. Az ombudsman kezdeményezte a vagyonkezelőnél, hogy a kht.-ra vonatkozó, a végelszámolási eljárásban és annak lezárulását követően valamennyi jogi eszközzel gondoskodjék a kutatóintézet tulajdonában lévő szellemi és anyagi tulajdon védelméről, valamint működése folytonosságáról.
Szarvas Szilveszter

 

forrás: Magyar Hírlap

(Fotó: Leéb Ádám)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top