Close

Szinkronban

Szinkronban

Nem kisasszony sport! Pedig az ember azt hinné, hogy a világ egyik „leggyengébb” sportja, ugyanis művelői nádszál vékony hölgyek, akik vasággyal együtt alig nyomnak többet ötven kilónál. Tévedés! A szinkronúszók komoly fizikai megterhelésnek vannak kitéve, hisz a produkciójuk nagy részét víz alatt töltik. Egy alig négy perces szám ezer apró részletből épül fel. Mindenki azt gondolja elég az elegancia, a kecsesség, a sikk és egy kis mosoly a zsűri asztal felé. Na igen, ezek elengedhetetlen feltételei a sikeres szereplésnek, de azért a lényeg mégis csak a vízben dől el. Egy szinkronos élete nem csak az úszásból áll, a levegővel is csínján kell bánnia. Ezek a lányok nem véletlenül képesek akár egy percig esetleg annál is tovább a víz alatt maradni. Egy szuszra! Mert amíg az egyszerű halandó azzal küszködik, hogy levegőjét visszatartsa a vízben, a szinkronos lányok pörögnek, forognak, olykor a lábukkal csapkodnak (korántsem összevissza), de a csapat kűröknél néha olyan könnyedséggel emelik vagy dobják ki valamelyik társukat mintha az illető a gumiasztalról rugaszkodott volna el és nem egy három méter mély úszómedencéből..

Az erőfeszítéseket széles mosoly kíséri, ami nem feltétlenül csap át kínvigyorrá. Ezek a lányok ugyanis élnek-halnak sportágukért máskülönben aligha töltenének akár tíz órát is a vízben egy nagyobb világverseny előtt. Bizony ám, rendszerint a szinkronos hölgyek nyitják az uszodát és este ők zárják be ajtait. A szárazföldi edzések sem maradhatnak el, hisz a kecsességet nem a víztől kapják… Testfelépítésükre nehéz pontos megfogalmazást találni. Szálkásan csinosak vagy inkább csinosan szálkásak. Igen, talán ez közelít legjobban az igazsághoz. Még van egy rendkívül fontos és kihagyhatatlan pontja a szinkronúszásnak. A lényeg, amiről ez a csodálatos sportág a nevét kapta. A szinkron. Az összhang. Ehhez is egy különleges tréning szükséges. Mentális, ami jórészt agyban dől el, és ami az elmét terheli. Folyamatos figyelem szünet nélkül. Sok „szakértő” kritika hangzott már el, hogy aki egyedül versenyzik annak könnyebb dolga, hisz nem kell senkihez sem alkalmazkodnia. Ez így nem igaz. Mint tudjuk a produkció bemutatása zenére történik. Általában ritmusos dallamra, amire könnyebben számolnak a műúszók. Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy a víz alatt nem hallják a dalt, az tévedésben élt, de csak ez idáig. Tehát a hölgynek így a zenével kell elsősorban összhangban lennie, egy másodperces csúszás sem lehetséges, hisz ahhoz a produkció végén még több halmozódik, amit ilyenkor a pontozóbírók rendszerint kevesebb összpontszámmal „jutalmaznak”. A duónál a figyelem a társon van, amihez feltétlen bizalom kell párosuljon. Az igazán látványos elemek itt még elmaradnak, de egy jól megkomponált produkció végén a hatás nem marad viszonzatlanul. Azért valljuk be a csapatversenyeknél nincs szebb és látványosabb. Nyolc ember egyszerre él a vízben. Az előbb felsorolt „kötelező” elemek mindegyikére szükségük van a műúszó hölgyeknek. De ahogy mondani szokták mindennek klappolnia kell egy igazán jó eredmény eléréséhez. A felsorolásnak itt még nincs vége, ugyanis egy nagyon fontos tényező még nem hangzott el. A szinkronúszás pontozásos sportág és (sajnos) sportdiplomácia nélkül nehezen lehet a pontozóbírók szívéhez oly közel lopózni. Bár az is igaz, ha valakit egyszer „megszeretnek” a zord zsűritagok, csak eget rengető hiba miatt pontozzák le. Előfordul hogy egy kisebb bakit „véletlenül” nem vesznek észre… persze ahhoz hogy valaki idáig eljusson, rengeteg befektetett munka és kitartás szükséges, hisz az érmeket sehol sem adják egy mosolyért. Akinél a szorgalom tehetséggel párosul, a sportág királynőjének mondhatja magát. Ezek után lássuk be, a szinkronúszás nem kisasszony sport…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top