Ringszerűen a közéletről, a választásokról

2017. május 12. péntek, 14:11 Földesi József A Ring arca - A Ring arca
Nyomtatás

ringdupla

Tisztelt Olvasóink! Érzékelve a növekvő érdeklődését, a ringmagazin.hu közéleti portál a jövőben kiemelten kíván foglalkozni az 2018. évi parlamenti választásokkal, s örömmel fogadnánk, ha erről lapunk olvasói is megírnák a véleményüket, tapasztalataikat. De természetesen a különböző pártok előtt is nyitottak vagyunk. S figyelemmel a portál sajátos arculatúra (Nyílt szellemi küzdőtér), portálunkon az Önökről megjelent írásokra is reagálhatnak.

Most pedig röviden a ringmagazin.hu portál „előéletéröl.” Még a nyolcvanas évek végén Ring Magazin címmel hetilapot hoztam létre, amelyben a megjelenésnek két feltétele volt: a színvonal és az etikus magatartás a vitapartnerekkel szemben. S aminek a betartására egy hatpárti szerkesztőbizottság felügyelt. A Ring olvasottságát és persze a színvonalat is nagyban növelte, hogy mellékletként –a Győri Béla szerkesztette-- Vasárnapi Újságot is közöltük.

1994-ben –az időközben megszűnt--Ring Magazin szellemiségére alapozva létrehoztuk a ringmagazin.hu portált, kiemelten két feladattal: ezek egyike az ország széles körű bemutatása -- gondolva pl. a nagyüzemekre vagy vidéken akár kis falvakra is —; másrészt értékelvű, előítéletmentes vitafórumot kívántunk teremteni, ahol –a bulvárt, és a gyűlölködést leszámítva – mindenki egyenlő eséllyel fejtheti ki a véleményét.

Sajnos, főként anyagi okok miatt, ezek zöme ma is a feladataink közé tartozik.

Kikhez és hány olvasóhoz jut el a ringmagazin.hu portál? Köszönhetően elsősorba a portál tartalmának, olvasóink zöme az átlagosnál műveltebb, az ún. AB társadalmi besorolású rétegekből kerül ki. Összeségében és folyamatosa mintegy 90-100 ezren figyelnek bennünket, többségük a viták, a szellemi ütközések iránt érzékeny fiatal.
Megtisztelő volna számunkra, ha a jövőben az Ön, az Önök véleményére, írásaira is számíthatnánk. Csak példaként említve: nagyon kíváncsi lennék pl. arra, hogy személy szerint Ön mit tapasztal, mit gondol a közelgő választásokkal kapcsolatban.

Üdvözlettel:
Földesi József
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.


(2 értékelés)