Close

Közel 200.000-en látták már az Üvegtiris 3-at

A december 16-ai premier óta közel 200.000-en látták Rudolf Péter vígjátékát, de december 30-a és január 2-a között is 32.120 jegyet váltottak országosan a trilógia harmadik részére, így a bemutató után három héttel is ez az alkotás vonzotta a legtöbb nézőt a hazai mozikba.

A számokban jelentkező siker mellett az alkotók számára nagyon sokat jelent az a temérdek pozitív visszajelzés, amelyet a nézőktől és a kritikusoktól kaptak: ritkán élvezhet közönségfilm ekkora szakmai elismerést is. A bemutató hetében a szereplők, producerek és a rendező minden este más nagyvárosban vett részt közönségtalálkozókon, ahol közvetlenül tapasztalhatták a közönség reakcióit. Rudolf Péter minden alkalmat megragadott, hogy személyesen hallgathassa meg, a film melyik poénja, jelenete váltja ki a leghangosabb sikert, több vetítést ült végig csupán emiatt. „Nagyon örülünk, hogy sikerült olyan filmet bemutatnunk, amely nem osztotta meg az embereket, hanem a közönség és a szakma is szeretettel fogadta. Kevés dolog van manapság, amit ilyen egyöntetű jóindulat vesz körül. Bebizonyosodott, hogy lehet olyan közönségfilmet készíteni Magyarországon, aminek a népszerűségét nem árnyékolják be szakmai kifogások sem. A három hét alatt elért kétszázezres nézőszám azt mutatja számunkra, hogy nem volt hiábavaló a harmadik rész elkészítésébe vetett hitünk.” – nyilatkozta a film rendezője.
Az Üvegtigris 3 forgatókönyvét Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda dramaturg és Rudolf Péter írták, az operatőr Kapitány Iván, a vágó Kiss Wanda, a film producerei Kovács Gábor és Pataki Ági, a rendező, Rudolf Péter.
A trilógia első része 2001 októberében került a hazai mozikba, 120.000 nézőt vonzott és 125.000 DVD kelt el belőle. A második rész 2006 januárjában indult és 310.000-en látták, a DVD-eladások száma pedig meghaladta az 66 000-t. Az Üvegtigris 3 2010. december 15-e óta a Szuez Film forgalmazásában országosan 40 kópiával fut a hazai mozikban.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top