Close

A lakhatáshoz való jog legyen alkotmányos alapjog!

Ma Magyarországon a szegénység egyik legszélsőségesebb formája a hajléktalanság. Éjszakánként több tízezer ember kényszerül arra, hogy az utcán, aluljáróban, kapualjban, lépcsőházban, erdőben, fűtetlen helységben vagy éppen túlzsúfolt tömegszálláson aludjon.
 

 
Miközben lényegében szakmai konszenzus van abban, hogy a lakástámogatások átalakításával és egy kiterjedt szociális bérlakáshálózat kialakításával akár többletforrások bevonása nélkül is jelentős eredményt lehetne elérni a hajléktalanság visszaszorításában, a kormánytöbbség az építési törvény módosításával felhatalmazást adna az önkormányzatoknak a hajléktalan emberek közterekről való kitiltására.
A főváros fideszes vezetése már kilátásba is helyezte a hajléktalan emberek forgalmas aluljárókból való kiszorítását, és 12 év után megtiltotta, hogy a Krisna-hívők a szokásos Blaha Lujza téri helyükön osszanak ételt a rászorulók számára. Az LMP tiltakozása kifejezéséül december 17-én, pénteken ételt oszt az utcán élőknek a VIII. kerületi téren.
Súlyos következményei lehetnek annak is, hogy az éjjeli menedékhelyek, átmeneti szállások, családok átmeneti otthonai és az utcai szociális munka állami normatívája reálértékben tovább csökken, miközben a kormány csökkentené a hajléktalansághoz kapcsolódó két közalapítvány költségvetését. A Habitat for Humanity állásfoglalása ugyanakkor jelezi: az Új Széchenyi-terv sem jelent megoldást a szegények lakásgondjaira.
Az LMP szerint ezért nem csak a lakhatási jog alkotmányba foglalására van szükség, hanem egy kikényszeríthető lakhatási minimumra is, mely a politikai közösség minden rászoruló tagjára, de legalább a hajléktalan emberek legsérülékenyebb csoportjaira, azaz a gyermekes szülőkre, az idősekre, a betegekre és a mozgáskorlátozottakra vonatkozna. Az LMP bízik abban, hogy a kormánypártok a társadalmi igazságosság és a nemzeti együttműködés fontosságát nem csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezik, és támogatják az ökopárt javaslatát.
Budapest, 2010. december 11.
lmp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top