Close

Eleget iszol?

Sokan csak akkor isznak, ha szomjasak, sokan pedig képesek tartani a napi megkövetelt mennyiséget. Ez már évek óta körül-belül 2-3 literre tehető. Viszont oda kell arra is figyelni, hogy szervezetünk mit bír el. Ez alatt értjük a testsúlyt és az ürítés problémamentes lehetőségét is. De miért olyan fontos, hogy folyamatosan pótoljuk az elveszített folyadékot?

Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy lélegzéssel 0,4 liter víz párolog el, izzadással 0,5 litert veszítünk. Továbbá termelünk 1,4 vagy akár1,6 liter vizeletet. Széklettel pedig 0,1 liter ürül ki a szervezetünkből. Ez összesen 2,4-2,6 liter. Ez az a mennyiség, amit feltétlenül pótolnunk kell. Ennek pótlása emberfüggő,illetve alkatfüggő.

 

Ha átlagosan számolunk az étkezéssel 0,9-1,1 liter vizet viszünk be, az anyagcsere következtében további 0,3 liter szabadul fel. A hiányzó mennyiség, ami körül-belül 1,2-1,5 liter folyadék, szomjúságérzetünk segítségével könnyedén visszatéríthetünk a szervezetünkbe. És, hogy miért fontos? A szervezet működésében a víznek szerteágazó szerepe van. Biztosítja a megfelelő vérnyomást és vérkeringést. Részt vesz az emésztési és felszívódási folyamatokban, tápanyagok szállításában, salakanyagok kiválasztásában. Segít az egészséges sav- bázis egyensúly megtartásában. Szabályozza a testhőmérsékletet és a vizelet hígítását. Ha nem pótoljuk, a vízháztartás egyensúlya megbillen és a szervezet kiszárad. Kevesen tudják, hogy már 2%-os folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai, és a szellemi teljesítőképesség, és megjelennek az első tünetek: fejfájás, koncentrálóképesség csökkenése, szomjúság.

Minden vizet tartalmazó ital hozzájárul a folyadékszükségletünkhöz, beleértve a gyümölcsleveket, az üdítőket, a teát, a kávét. Az italok sokszínűsége nagyon fontos szerepet játszik a folyadékigény kielégítésében. Hiszen kevés ember képes 2-3 l vizet vagy ásványvizet inni és semmi mást. Egy idő után unalmassá válhat és vágyunk más ízekre. A szomjúságot sokféle üdítővel csökkenthetjük, de nem minden egészséges a szervezetünkre. Kerülni kell a kalóriadús, magas cukortartalmú, koffeint és alkoholt tartalmazó üdítőket. Legjobb, ha csapvizet, ásványvizet, gyümölcs- vagy gyógyteákat, vagy hígított gyümölcslevet iszunk. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top