Close

Több milliárdos kár – ki fizet az iszapkatasztrófa után?

Halálesetek, sérülések, ingatlan és ingó károk, a természet károsodása: több milliárd forintra is rúghatnak a több települést elöntő vörös iszap okozta károk, melyeknek a megtérítése egyelőre kilátástalan. Ki felel a károkért, és ki fizeti ki a többmilliárdos kárösszegeket?

A kérdés annak fényében különös jelentőséggel bír, hogy az iszaptárolót üzemeltető cég felelősségbiztosítása információk szerint mindössze tíz millió forintot tesz ki, ami elenyésző a bekövetkező több milliárdos károkhoz képest. Az sem segíti a helyzet megoldását, hogy a lakásbiztosítások többsége nem fedezi a károkat, a speciális lakásbiztosítások kivételével az ilyen események ugyanis nem tartoznak a biztosítási események körébe.

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület mindezek miatt kéri a biztosítótársaságokat, hogy az esemény súlyosságára és a károk méretére tekintettel, lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a helyzet megoldásához, és méltányosságból terjesszék ki az iszapkatasztrófára is a biztosítási események körét a jelen helyzetben.

Ugyanakkor várhatóan a biztosítók esetleges pozitív fellépése sem kompenzálhatná teljes mértékben a több milliárdos károkat, így az állami szerepvállalásra ismételten nagy szükség van, hasonlóan a tavaszi árvízkárok megtérítéséhez.

Mindemellett a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület felhívja az illetékes szervek figyelmét, hogy alaposan vizsgálják meg, ki felelős az okozott katasztrófáért, és tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a jövőben hasonló esemény ne következhessen be.

További információk: Dr. Eitmann Norbert elnök 0620-483-6514
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top