Close

Kitüntetett család

Szeptember 21-én a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István születésének napján rangos kitüntetéseket osztottak a Magyar Tudományos Akadémián. Elismerésben részesült többek között dr. Schulek Ágoston a Magyar Atlétikai Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke és felesége Szkalla Edit. Az Akadémia dísztermében tartott emlékülésen közéleti tevékenységükért, kiemelten a lassan két évtizede töretlenül megrendezett TF (Testnevelési Főiskola) estjeiért, a Schulek házaspár a Széchenyi Társaság díját vehette át. 

A rendezvényen közel félszáz intézmény és személyiség tartotta fontosnak, hogy elhelyezze a megemlékezés virágait a Széchenyi szobor talapzatánál. A koszorúzást a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott emlékülés követte. A patinás épület felolvasóterme zsúfolásig megtelt, a baráti hangulatú összejövetel elején külön köszöntötték az Aranycsapat Alapítvány megjelent tagjait, Kű Lajost és Várhidi Pált. A szervezők azért „jutalmazták” külön is az alapítvány tagjait, mert a Kű Lajos által összeállított Kárpát-medencei nemzeti magyar válogatott a Hungarians, megnyerte a Dél-Afrikában rendezett korcsoportos világbajnokságot, melybe 75 ország nevezett be.
Az emlékünnepségen röviden visszatekintettek gróf Széchenyi István érdemeire, és felvázolták a nevét viselő társaság utóbbi egy évének tevékenységét, majd következett a díjkiosztó ünnepség. A díjjal kapcsolatban megjegyzendő, hogy azzal nem jár anyagi elismerés, ám erkölcsi értékét az is mutatja, hogy az első díjkiosztón a néhai magyar miniszterelnök, Antall József is jelen volt, az idei ünnepségen pedig Schmitt Pál köztársasági elnök és neje Makray Katalin tette tiszteletét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top