Close

A kormány partnerséget kínál a gazdaság fejlesztéséhez

Egy kormány önmagában soha nem tudja az országrészek közötti különbségeket csökkenteni, illetve megoldani a helyi problémákat; partnerséget kínál, meg tudja teremteni a feltételeit annak, hogy a város, a megye, valamint a régió, illetve az ott működő kis- és középvállalkozások csatlakozzanak a gazdaságfejlesztő programokhoz – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden, Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik) fórumán.

 Navracsics Tibor – akit teltház fogadott a Bokik előadótermében – a Borsod megyei és miskolci gazdasági élet szereplőinek kifejtette: a kormány partnerséget tud kínálni a helyieknek, legyen szó akár társadalmi, akár területi egyenlőtlenségekről.
Hozzátette: a kormány munkája az elmúlt száz napban bizonyította, biztató kezdet lehet ez a kis- és középvállalkozások számára is.

A nemzetgazdaság egyik leglényegesebb szegmenseinek nevezte a kis- és középvállalkozásokat, megemlítve: ha ezen szereplők munkahelyeket hoznak létre, bővül a gazdaság, így a költségvetésnek is több a bevétele, tehát a kormány magasabb színvonalon tudja ellátni társadalompolitikai feladatait – magyarázta a miniszterelnök-helyettes.
Úgy fogalmazott: a kormány és a vállalkozói szféra között a közös célok felismerésén alapuló stratégiai szövetség kell. Ez az együttműködés teremtheti meg a tartós gazdasági növekedés feltételeit, és csak ez az együttműködés tarthatja életben a magyar gazdaságot, jelen esetben pedig újraélesztheti azt.

A kormány célja, hogy Magyarországot ismét a térség egyik legversenyképesebb gazdasággal rendelkező országává tegye. Ez kulcsfontosságú – szögezte le, hozzáfűzve, hogy csak akkor lehetséges mindez, ha csökkentik az országon belüli területi, illetve társadalmi különbségeket.
Miskolcra mind a két feladat „eminensen érvényesül” – mondta Navracsics Tibor. Érvelése szerint ezért országos szinten olyan programokra van szükség, amelyek lehetővé teszik a különbségek csökkentését. Példaként említette a munkahelyteremtő, vállalkozásélénkítő, képzési tevékenységeket, terveket és felzárkózási, felzárkóztatási programokat.
Utalt a kormány első akciótervében megvalósultakra, a megfogalmazott új gazdaságpolitikára, amely „perspektívát és érzékelhető könnyebbséget” nyújthat a kis- és középvállalkozások számára. Véleménye szerint ezt igazolja, hogy ennek részeként megszüntettek tíz kis adót, emellett a bürokratikus eljárások egyszerűsítése felé is jelentős lépéseket tettek.

Mint mondta, az Új Széchenyi Terv alapjait megfogalmazták, a laza szerkezeti keretekhez várják a helyi, regionális észrevételeket, javaslatokat, amelyek kiegészítik az országos célokat. Ebből kell „összerakni” az Új Széchenyi Tervet, amelyben az is tükröződik, hogy a kormány lehetőséget nyitott a párbeszédre – közölte.
Ahhoz azonban, hogy a kis- és középvállalkozások érdemben tudjanak működni és a kormány is megfelelő segítséget tudjon adni, partnerre van szükség, ezért kiemelten fontos az önkormányzatok szerepe – érvelt a miniszterelnök-helyettes hozzátéve, hogy egy sikeres város jobban tud élni a kormány által nyújtott lehetőségekkel, mint egy koncepció nélküli, szétesett, gyenge gazdasággal bíró település.

Úgy fogalmazott: Kriza Ákos, aki a Fidesz-KDNP miskolci polgármester-jelöltje olyan városvezető lehet, aki által létrejöhet egy erős, gyarapodó Miskolc.
A fórumon résztvevők kérdéseire válaszolva annak a véleményének is hangot adott, hogy Miskolc, mint megyeszékhely az egyik legjobb adottságú település, jó lehetőségekkel bír a gazdaság fejlesztéséhez, megfelelő infrastruktúrával, közlekedéssel, ipari kultúrával.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top