Close

Mindenki triatlon-vb-je

A 2010-es budapesti triatlon-világbajnokságon egyedülálló lehetőség kínálkozik mindenkinek arra, hogy részese lehessen egy világversenynek. Ugyanis nemcsak a profik indulhatnak, hanem külön korcsoportonként az amatőrök számára is nyitott a lehetőség arra, hogy összemérjék erejüket hazai közönség előtt, a főváros szívében zajló triatlonos csúcseseményen.

A szeptember 8-12. között megrendezésre kerülő vb-n, a helyszínre látogató publikum nemcsak a sportolókat csodálhatja majd, hanem a verseny egy-egy „üresjáratában” a kivételesen gyönyörű panorámát szemügyre vehetik a drukkerek. A szakértők szerint ugyanis minden idők leglátványosabb versenye lesz a budapesti vb. A triatlonosok az úszó számok helyszínéről, a Lágymányosi-öbölből indulnak az elit pálya útvonalát követve a budai rakparton feltekernek a Clark Ádám térre, át a Lánchídon, végül a Parlament megkerülésével és a Bazilika érintésével érkeznek majd a Roosevelt téri befutó helyszínéhez. A pálya nem igazán technikás, viszont annál gyorsabb, így a kerékpáros szakaszokon nagyon kell majd figyelniük a triatlonosoknak. A Parlament körül és a Bazilika környékén több kanyarkombinációt is meg kell tenniük a sportolóknak, akikre kerékpáron és futva is több kör vár majd. A fárasztó programra a napos, száraz idő és a hazai közönség szolgálhat gyógyírül. A magyar drukkerek messze földön híres „szurkoló-hangjukkal” minden egyes versenyszámnál buzdíthatják rigmusaikkal a mieinket.

Szövetségi kapitányunk a sportág egykori klasszis versenyzője Kuttor Csaba egy fiatal, ám ambiciózus válogatottal indul neki az ötnapos világbajnokságnak. A fiatalok közül elsőszámú éremesélyessé lépett, a szingapúri ifjúsági olimpián csapattal első helyezett Dudás Eszter. De a fiúk közül is kiemelhetünk egy nevet, mégpedig Hankó Gáborét, aki egyéniben kilencedik, csapatban hatodik lett. Rutinosabb női versenyzőink közül még mindig Kovács Zsófia és Szabó Zita jelenti az állandóságot. Megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak az év során. A férfiaknál pedig Rendes Csaba képvisel külön kategóriát. A 26 éves Rendes toronymagasan vezeti a honi ranglistát, s jó eséllyel pályázik a dobogós helyek egyikére.

A honi szervezők nemcsak a profikra gondoltak, mikor elvállalták a világbajnokság rendezését. Az impozáns helyszínen nemcsak a triatlonsport „nagyágyúi”, hanem az amatőrök is összemérhetik erejüket. Aki szeret futni, úszni vagy kerékpározni, annak érdemes elindulni a vb-n, hiszen hazai közönség előtt, Budapest belvárosában lehet részese az év legnagyobb triatlon eseményének. A 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló sprinttávra, vagy a 2×2,5 km futásból és a közbeiktatott 1 km úszásból álló aquatlonra jelentkezhetnek a sportolni vágyók. Még mielőtt bárki is megijedne, a versenyek korosztályos (age-group) rendszerben zajlanak. Természetesen mindkét nem külön versenyezik, 5 évenként növekvő korcsoportokban 16 éves kortól egészen 75 éves korig. A szervezők, a korosztályos versenyszámok minden befutójának éremmel „kedveskednek” majd.
Szerdán kezdetét veszi minden idők legnagyobb triatlon világbajnoksága. Öt nap, háromezer versenyző és még több szurkoló. Látványokkal teli napok elé nézünk. Aki esetleg hétköznap nem tud kilátogatni a helyszínre, az  sem marad le a vb-ről, hisz a tévében élőben követheti majd az eseményeket. Ez a vb, tényleg  mindekié lesz!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top