Close

Félelmeink bohóca

Stephen King 1990-ben megfilmesítette sikere It (Az) címmel futott a mozikban. A könyv nagy port kavart maga után, ugyanis a mindenki által kedves, vidám figuraként ismert bohóc szimbólumot King teljesen átforgatta saját elképzelései szerint. A film rendezője Tommy Lee Wallace, aki nemrégiben kezdte pályafutását e téren. A könyv megírásának ötletét, ahogy Stephen King nyilatkozta onnan kapta, hogy egy nap egy kis patak fölött hajolt át, és azon gondolkozott, vajon milyen szörny élhet lenn a híd alatt. Ezután szárnyalt a költő fantáziája, és megszületett ez a remekmű.

 

Hét gyerek főszereplővel kezdődik a történet, akik mind kissé mások voltak, mint társaik. Bill, aki dadogott, Ben, akit elhízottsága miatt csúfoltak, Richie, a nagydumás, aki mindig előbb beszélt, és csak azután gondolkozott, Mike, akit a bőre színe miatt bántottak, Stan, akit zsidó vallása miatt nem kedveltek, Eddie, aki folyton szorongott, félénk volt. Végül Beverly, akit szegény családban nevelt agresszív apja. A történetben olyan eget rengető félelemmel találták szemben magukat, amit még ők sem egészen hittek valósnak. A csatornák mélyén a rémisztő bohóc (amely minden egyes gyereknek más alakban mutatkozik, mert főként gyerekkorban nagyon színes félelmeink tárháza) harminc évenként visszatér, gyerekeket ijeszt halálra és különös kegyetlenséggel teszi el őket láb alól.

 

 

A Pennywise névre hallgató „két lábon járó félelem” vörös hajú, nagy piros orral, színes bohócruhában, hatalmas hegyes fogakkal. A hét főszereplő nagyon rémült, de tudják, hogy ők mindannyian „különlegesek”. Külön-külön gyengék, de együtt mindennél erősebbek. Ennek tudtában a gyerekek életre szóló ígéretet tettek, hogy összetartanak, ha „Az” még egyszer visszatér a kisvárosba ahol élnek, Derrybe. Harminc év múlva Mike újra felhívja a hét barátot, mert újra érzi kibontakozni a veszélyt a kisvárosban. Az ekkorra már felnőtt, saját élettel és öntudattal rendelkező főszereplők visszatérnek, mert elkötelezettnek érzik magukat gyerekkori ígéretük miatt, és mert egymásban látják az igazi családot.

 

 

Izgalmas végkifejlet alakul ki, sok kalanddal, mely Stephen King sajátos stílusával van megfűszerezve. Mindenkinek bátran merem ajánlani a könyvet, amely nagyon részletesen tagolja az eseményeket és a szereplők jellemvonásait, és a filmet is, olykor ijesztő képi világgal, mely egy igazi klasszikus marad, ameddig csak létezik a sokak által ismert Stephen King körülötti „varázs”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top