Close

,,Meglátni” és megszeretni

Teljesen hétköznapi mondat. Ámde hányféle módon nézhet az ember? Hogyan válaszolna rá, akinek valamely okból hiányzik a látás képessége, a külvilággal való érintkezés egyik legfontosabb mozzanata?

Erre a kérdésre ad választ a szeptember 3-án megnyitott „KÉZZEL LÁTÓK” szemléletformáló programja, amely egy jótékonysági kiállítás keretében megmutatja, hogy a látássérült emberek is képesek átélni többek közt a művészetek, és azon belül is a képzőművészet, a festészet varázsát.

Az immár negyedik alkalommal megvalósított rendezvényt a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesülete és Gyüre László képzőművész közösen teremtették meg. Az Egyesület elnöke, Fodor Ágnes a megnyitó során lakonikus, de megkapó módon foglalta össze a program fontosságát: Magyarországon ez az első olyan közösségi tér, ahol látók és nem látók együtt vehetnek részt, kollektíven kiállításon. Az Árkád Üzletközpontban immár másodszor megrendezésre kerülő tevékenység-sorozat ettől válik egyedülállóvá a maga nemében – közös programot biztosít a látássérültek, valamint a társadalmi többség számára.

 

A tárlat házigazdája Kaszás Géza színművész volt, aki örömmel vállalta a kiállítás megnyitását. Mint később elmondta, a magyar filmszatíra egyik kiemelkedő alkotása, a Vakvagányok gyártásvezetője, Szakár Ferenc kérte fel erre a tisztre, mivel a teátrista az elmúlt évek folyamán komoly tevékenységet folytatott a hátrányosabb helyzetűek támogatásáért.

 

A „KÉZZEL LÁTÓK” programjának fókuszában az esélyegyenlőség biztosítása áll, a rendezvény mindazonáltal mindenki számára szórakoztató, és új élményekkel szolgál.

Verbai Lajos, a rendezvény fővédnöke  is ezt a páratlanságot hangsúlyozta, a csodát, hogy látó és nem látó más-más úton, de egyazon élményben részesülhet. Bármely látogató barangolhat a Gyüre László alkotta misztikus világban kézzel, szívvel-lélekkel – az alkotások színeinek kavalkádja, valamint a plasztikus és sima felületek játéka adja a képek dinamizmusát és különlegességét.

A képzőművész célja az emberek figyelmének felkeltése, az egymásra való odafigyelés igényének felélesztése. Hogy a képek nem csupán láthatóak, hanem tapinthatóak is, egy integrált kiállítás valósult meg. Az alkotások nevei Braille-írással is olvashatóak.

 

Azok számára, akik szeretnék valóban átélni, milyen lehet egy látássérült élete, készült egy interaktív sátor is a Láthatatlan Kiállítás mintájára. A teljesen sötét helyiségben egy olyan mindennapi helyzet, mint vásárlás, új perspektívákat és kihívásokat jelent – ez okból a látogatókat vak és gyengénlátó vezetők segítik végig.

 

A kiállítás-megnyitón a Buda-környéki Látássérültek közhasznú Egyesületének elnöke, Nyikes Fatime is részt vett. A vidám és lendületes vezető látássérültként érintés útján nézte a kihelyezett képeket – ahogy fogalmazott, ne gondoljuk, hogy a tapintással megtapasztalt alkotás ugyanazt az élményt adja, mint amit a látással megismert. A szem képes befogadni a vászon egész területét, és egyben látni a lényeget, míg a kéz erre képtelen. Másképp nézve, a részletek gazdagságát a szem nem látja, míg az ujjak azon át értik meg a kép egészét.

A kérdésre, miszerint mi a jó abban, hogy nem lát, elmondta, hogy egy „lépcsőfokkal beljebb” él az emberek közt, mint az, akinek teljesen ép a szeme. Minthogy nem ítélhet első látásra, kénytelen megismerni a másikat, megfigyelni a felszín alattit. A talán elkopott kifejezés, miszerint a szépség belülről fakad, egy látássérült számára igazi értelmet nyer.

 

A kiállítás az Árkád Bevásárlóközpontban, Budapesten szeptember 3-11 között megtekinthető.

Breitkopf Lilla
Másodéves villamosmérnök-hallgató

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top