Close

Szabadság, Szentes, Szerelem

A nívós építészeti és lakáskultúra magazin, az A Mi Otthonunk, szeptember 9-én megjelenő  TÉRMOZAIK/ az épített és zöld környezet értékei c. állandó melléklete teljes terjedelmét Szentesnek szenteli. A 17 oldalas összeállítás betekintést nyújt a város múltjába és az azzal szervesen fejlődő jelenbe. Már az is különlegesség, hogy az olvasót a városon végig kalauzoló újságíró, Szabó Béla István újságíró nagyapja, Szabó László kőművesmester-vállalkozó az egyik meghatározó személyisége Szentes építészetének. Számos épület viseli magán a keze nyomát. Így a banképület, a városháza, a református népiskola, a megyeháza, a Horváth Mihály gimnázium, számos családi ház és még hosszan folytatható a sor.
 Bizonyára országos szinten sok tanulsággal járhatnak ezek a kérdések: miért és hogyan hatott Szentes építészetére az olaszos városépítészet, s lett a kultúra, a virágok, a víz, a napfény, a hungarikumok ezen belül mindenekelőtt paprika városa, s a különböző kultúrák, vallások, hagyományok, befogadó helye.

Bemutatkozik a nagy vitát kavaró, még csak a tervező asztalon létező környezetbarát Napház. Vagy Nap-ház? Avagy hatalmasra nőtt szentesi paprika. Hivatalosan: Megújuló Energia Kompetencia Központ. De amelyet –formájára utalva—a népnyelv csak „Buborékház”- ként emleget. A Szentes büszkeségének számító százéves Petőfi Szálló is felébred Csipkerózsika-álmából: jövőre megnyílik benne a négycsillagos Hotel Szentes Petőfi. Folytatva a város főbb nevezetességeit, a lap bemutatja a Boros-házként ismert, műemléki aprólékossággal és igényességgel, saját erőből helyreállított portát, a Szin-es Vendégházat, amelyben hajdan Kossuth Lajos is megszállt.
 A város kitűnő kulturális és sportélete, kertkultúrája, példaértékű termálvíz-hasznosítása, Európa legsűrűbb geotermikus mezője, a második legnagyobb geotermikus fűtési rendszere, amely mintegy ezerötszáz lakást és a legtöbb szentesi közintézmény fűti, a termálvíz másod-sőt harmadlagos hasznosítása, ami jelentősen könnyítheti az itt élők életlehetőségei.
Megannyi érdekes és tanulságos példa, történet, gyönyörű képek mezejében. 
 
Igen, ez a befogadó, ezerarcú, rebellis, mindemellett hagyománytisztelő szabad polgári város, méltán büszke az elért eredményeire, aminek a megismerésére invitálom Önt, Önöket is nagy tisztelettel.
Földesi József 
Kiadóigazgató.

 

Szentesi séta nagyapámmal

Szentesi sétámon fél évszázada halott nagyapám kalauzol, a szenvedélyes építőmester keze nyomát számos épület dicséri. De méltók a helyhez azok is, amelyekhez nem volt köze. A mai Szentes virágzó, pezsgő kulturális és sportélettel teli település, ahol tisztelik és ápolják a hagyományokat, ám az újnak, a fejlődésnek is hagynak teret.

„Szabó László kőművesmester” – olvasható a Szeder temetőben álló sírkövén. Mellette nagyanyám neve – és apámé. Apám érettségi után elkerült a városból, s diák korában hosszabb időre csak nyaranta tért vissza, már felnőttként, egy-egy hétvégén, látogatóba. Jómagam keveset jártam e szép alföldi helységben. Egy-egy nyári hét, a szülői ház hatalmas, a Kurcára futó kertjének dzsungelében töltött kiskamasz-órák, a strandolás, a Tiszához vivő biciklitúrák, látogatások apám barátainál a hatvanas évek lassú csendjében – ezek az emlékeim. A távoli temetőbe konflison mentünk ki.
Nagyanyám télen velünk élt, de Pestet sohasem szerette. Nem az volt az ő városa. Szentesen a járdák minden tégláját ismerte. Jó néhány kilométert nagyapám emberei építettek.

Legendák. Ezek maradtak rám örökül, s egy marok családi irat. Kivonat a református egyház anyakönyvéből: 1720-ban kötött házasságot itt az első ismert ősöm. Szegény emberek hosszú soráról tanúskodnak a papírok: nagyapám volt az első, aki kitört a szűk sorsból.Körülnézek a Kossuth téren. Mindenfelé nagyapám nyomai. Ő építette a banképületet. A páncéltermet valami okból az emeletre tervezték, nagy műszaki bravúr volt megépítése. A mellette álló városháza is viseli keze nyomát. A református templom tetejéről lezuhant, amikor a szép műemléket renoválta, s mint vérbeli mester, az állványokon ellenőrizte a munkát. Ha ő vezeti a legújabb felújítást, akkor sem tett volna másként. Ma nyilván elégedetten nézné a végeredményt. A református népiskola építését rossz kedvvel vállalta: ellene volt a vármegyeházhoz való „tapasztásnak”. Az egykori megyeháza ma nem hivatal, hanem a kultúra háza: múzeum, levéltár, közösségi terek kaptak helyet benne, az udvarán nyárestéken zene és színpadi művek hallgathatók. A Horváth Mihály Gimnázium bővítését jó szívvel végezte, a fia ott volt diák. A tanintézmény országos hírnek örvend, drámatagozatáról vezető színészek kerülnek ki. 

 

Múltját megbecsüli a város. A nagy történész-püspök, a hely szülöttje, Horváth Mihály nyomán haladó kutatók jelentős helytörténeti műveket alkotnak, s adnak ki. És a város képzőművészeti értékeit sem csak az erdélyi Hétfaluból ide települt Koszta József hozta létre, bár ő volt a legnagyobb.
A város nagy színházterme a régi Nemzeti Színház művésze, Tóth József nevét viseli, és a régi Petőfi Szálló épületében kapott helyet. A Komor Marcell tervezte hatalmas ház a magyar szecesszió gyöngyszeme, az évszázadnyi lét igen lepusztította. Most nagyszabású ingatlanfejlesztés terepe, műemléki hangulat és modernitás készül találkozni a régi falak között.
A vele szemben álló épület a Kossuth tér legfiatalabb háza, a hetvenes évek funkcionalista stílusának képviselője. Beleillik környezetébe. Mögötte kiszabadult a lebontott kis házak fogságából az ortodox szentegyház, s nem messze tőle a Fridrich-féle fényirda – azaz fényképészműterem – napfénytetős épülete, amely így hirdette magát: a „görög templom udvarában” található. Igazi ritka emlék, ma kiállítóterem. Távolabb menve, a főút kanyarulatában áll a régi zsinagóga: most a városi könyvtár jó ízléssel felújított otthona. 

 
Mindezekhez nincsen köze nagyapámnak, de az ódon emlékeket megbecsülte, s az újak többségét jó szívvel fogadná.
Ha az árnyas Tóth József utcán sétálunk egyet, régi polgárházak sora előtt lépkedünk. Ott áll egykori „családi fészkünk”, ma művészeti iskola működik benne. A kert sajnos a múlté. A Kurca partján új házsor épült, szép lett a környezet. De mégis…, én sajnálom a régi dzsungelt. Nincs messze a kórház épületcsoportja, egy részét Nagyapa építette a háború alatt. A számla kifizetését – 200 000 pengőt – elsodorta a háború. A mélyszegénységből érkező öregapám a maga erejéből vitte valamire. Gazdag ember lett, s mikor ez bűnnek számított: szegény megint. Szenvedélyes építő volt, inkább az, mint vállalkozó-üzletember. 

A mai Szentes a maga erejéből viszi valamire. A Ligetben – gyönyörű park – áll az úszósport egyik fellegvára, a nagymedencébe az építőmester fia ugrotta az első fejest. Az apám. De nem csak a medence vize Szentes kincse, hanem a föld alatt rejtező hatalmas termálvízkészlet maga. Még sok, kevéssé kihasznált lehetőséget rejt magában, nagy ígéret a városfejlesztésben. Ha Magyarország az egészség-turizmus fellegvára lesz, ez a város bástyaszerepre számíthat.

S mi van a szentesi idősekkel? Az öreg városlakókkal? Otthonos környezetüktől nem kell teljesen elszakadniuk, a Parkerdő Otthonban gondos figyelmet találnak, akár beköltöznek, akár csak nappalaikat töltik ott.
Szentes utcái, terei tele vannak virággal, fákkal. Mindenhol az élet látszik. Derűs időben mindent átsző a napfény és a vizek csillogása.
Jó itt. Sétálok a városban. Nagyapám emlékét idézem, s figyelem a pezsgő jelent. Jó itt.

(A Ring olvasói A Mi Otthonunk szentesi mellékletét a lap szeptember 9-én megjelenő számában olvashatják .)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top