Close

Sikeresek voltak a JOGpontok projektek

Szeptember 30-án zárulnak az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást biztosító regionális JOGpontok projektek. A jogi segítséget nyújtó szolgálatot elindító szervezetek az „Észak-Alföldi Jogpontok” projekt eredményeit értékelték Jászárokszálláson.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke szervezetének egyik kiemelkedő sikerének nevezte a projektek, amely három éves működése alatt az Észak-Alföldi régióban 28 688 munkavállalónak és vállalkozónak segített. Csőke István alpolgármester is nagyon hasznosnak nevezte a projektet, és örömét fejezte ki a várható folytatást illetően.


Rettich Tamás projektmenedzser részletes bemutatójából kiderült, a projektben vállalt számokat sikerült túlszárnyalni, és ezáltal a munkavállakóknak, egyéni, mikro- és kisvállalkozásnak még nagyobb hasznára válni.
Dr. Wirth Ágnes, ügyvédnő, a Jászárokszállási Jogpont iroda tapasztalataival kapcsolatban aláhúzta, hogy legtöbben munkajoggal kapcsolatban fordultak hozzájuk, és a szolgáltatás sokat tett annak érdekében, hogy a munkabéke megmaradjon és hozzájárult a munkaadók és munkavállalók közötti konfliktusok kezeléséhez, a bíróság előtti fázisban.
Az Észak-Alföldi régióban az Ipartestületek Országos Szövetsége koordinálta az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatást, partnerségben a Munkástanácsok Országos Szövetségével.
Forrás: IPOSz                fotók: Juhász Melinda

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top