Close

Parasztudvar a Budakeszi Vadasparkban

A Budakeszi Vadasparkban új, a Kárpát-medencében őshonos háziállatok bemutatására alkalmas területet, közismertebb nevén „parasztudvart” adtak át május 24-én. A bemutatóterület az idén 40 éves Budakeszi Vadaspark és a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Pilisi Parkerdő Zrt. közös beruházásaként, az Opál Zrt támogatásával valósult meg.

A parasztudvarban a látogatók az eddiginél jóval nagyobb, több mint 3200 négyzetméteres területen és modern, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő kifutókban találkozhatnak az őshonos háziállatokkal (kecskékkel, nyulakkal, rackajuhokkal, szamárral, magyar tarka tehenekkel), de az állomány ezen kívül új fajokkal, például kendermagos magyar, valamint fehér erdélyi kopasz nyakú tyúkkal és magyar lúddal is bővül majd. A parasztudvar részeként kialakítottak egy nagyterületű kecskesimogatót, valamint egy úgynevezett nyúlvárost is, ahol a vadasparkba érkező gyermekek és felnőttek főként a magyar óriásnyulakkal ismerkedhetnek meg.


A beruházásnál fontos szempont volt, hogy az új bemutatóterület jellegében illeszkedjen a vadaspark meglévő épületeinek stílusához, a felújsítás során ugyanakkor törekedtek a legkorszerűbb technológia használatára, és a karámokba megfelelő áram- és vízellátás mellett fűtött önitató is került.
A környezeti nevelés hagyománya a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél az 1969-es alapításig nyúlik vissza, amikor dr. Madas László, a Parkerdőgazdaság első igazgatója felismerte, hogy a természettől elszakadt nagyvárosi embernek nemcsak erdei kikapcsolódásra, de útmutatásra, tudásszerzési lehetőségre is szüksége van, amiben a legfontosabb a jövő generáció, a gyermekek részvétele. A Pilisi Parkerdő Zrt és a Budakeszi Vadaspark közös célja, hogy a beruházásnak köszönhetően a látogatók – elsősorban a gyermekek – testközelből, tapasztalati úton, a játszva tanulás módszerével ismerhessék meg Magyarország háztáji élővilágát.

Bognár Mária 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top