Close

Kecskés Bence Mugellóban is pontszerző!

aaaaaaaaaaaaaa0000011111

Az elmúlt hétvégén Mugellóban rendezték az olasz CIV PreMoto3-as bajnokság második fordulóját, méghozzá egy rettentően tehetséges magyar tinivel a mezőnyben. Kecskés Bence a felmerülői nehézségek ellenére – a bajnokság legfiatalabb versenyzőjeként – ismét nagyot gurított: mindenféle előzetes pályaismeret nélkül verekedte be magát a pontszerzők közé!

Mint azt már korábban is megírtuk, a 12 éves versenyző úgy utazott el a világ egyik legismertebb és legnagyobb kihívást jelentő versenypályájára, hogy semmiféle gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezett az aszfaltcsíkról. A versenyhétvége a pénteki szabadedzéssel kezdődött, a pilótának mindösszesen harminc perc állt rendelkezésre, hogy megismerkedjen az ívekkel és motorjának beállításaival. Ezután következhetett az első időmérő edzés, ahol a magyar fiú a 21. helyen végzett.

Szombaton a második kvalifikációval indított a PreMoto3-as mezőny, itt már a versenyre megszerezhető rajtpozíció mellett az abroncsok megfelelő bekoptatása, és a taktika is sokat nyomott a latban. A délutáni futamon a magát huszadik helyre kvalifikáló Kecskés remekül kapta el a rajtot és jól is tartotta magát, a kőkemény munka pedig kifizetődött: a magyar srácot a 15. helyen intette le a kockás zászló, de egy versenytárs büntetése miatt később előresorolták, így a 14. lett.

Ezután következett a vasárnapi zárófutam, amely kaotikus keretek között zajlott. A délelőtti warmup napsütéses időjárása után a trükkös, hullámvasútszerű mugellói pályát egy heveny esőzésnek köszönhetően elárasztotta a víz, aminek hatására a tervezett időrendhez képest az egyik verseny csúszott a másik után. Bencééket este hat óra után sikerült elrajtoltatni, és a magyar motoros a borzasztó körülmények – az erős szél és félig száraz, félig nedves aszfalt – közepette sem hazudtolta meg magát: fegyelmezett és taktikus versenyzéssel egészen a 13. pozícióig küzdötte fel magát, további értékes pontokat szerezve egy olyan helyszínen, amivel előzőleg még csak a szimulátorban találkozott.

Forrás: Tóth Krisztián Márk / Háfra Zsolt RXP – Sic58 Magyarország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top