Close

Laller sérülten is a dobogón

aaa1aaa1
 
Három nap küzdelem, extrém mély homok, hosszú és megerőltető szakaszok – ez várt az Adrenalin Kupa résztvevőire a tereprali OB/I.O.B.C. sorozat bugaci első állomásán. Sérülés ide vagy oda, Horváth Lajos tette a dolgát, és ha összeszorított foggal is, de egy második helyezéssel nyitotta az új versenyévet.
 
Egy székből gyorsan felkelni nem, ötven métert lefutni csak bicegve, mindezt komoly fájdalmak között. Laller így kezdte meg az Adrenalin Kupa zárónapját, de ezen a hétvégén semmi sem tántoríthatta el a Morocco Desert Challenge-re készülő pilótát:
 
„Szombaton sikerült egy nagyot esnem, és az ott szerzett sérülések sajnos rányomták a bélyeget az egész hétvégére. Túl magabiztosan érkeztem Bugacra, de a természet erősebbnek bizonyult nálam, és egy utamba kerülő akadály miatt nagy sebességgel a fák között landoltam. Utólag azt kell mondanom, egy kicsit nagyobb alázattal biztosan nem történt volna meg ez a baleset. Persze nem csupán rossz dolgok történtek velem a hétvégén, amit a második helyezésem is bizonyít, aminek nagyon örülök. Amikor elkezdtem terepralizni, a nagy Dakaros hősök elszántsága motivált, ők sosem adtak fel semmit, sérülten is befejezték a versenyeket.
 
Ez a gondolat dolgozott bennem, amikor nagy fájdalmaim voltak, és ez fog hajtani Marokkóban is. Nagyon köszönöm a szervizcsapatnak, hogy a bukásom után mindössze másfél óra alatt a poraiból használhatóvá varázsolta a motorom, és folytatni tudtam a versenyt! Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra is, remek eredményeket szállítottak, és mindenki maximálisan teljesített a hétvégén. Jó ilyen csapatban versenyezni! Külön ki kell hangsúlyoznom, hogy a Bugacon látott motoros mezőny és verseny kezd hasonlítani a régi időkre, nagyon jó látni, hogy folyamatosan egyre többen vagyunk, és a szlovák barátaink is megragadtak nálunk!” – zárta gondolatmenetét a hamarosan Afrikába induló sportember.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top