Ring Magazin

Szombat, 2019. Június 15.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Ütköző Burka-tilalom

Burka-tilalom

E-mail Nyomtatás PDF

burkatilalomMai németországi történetünk főhőse egy 21 éves német diákleány, név szerint Katharina, aki tizenhét évesen úgy döntött, hogy lutheri evangélikus keresztény vallását, amelyben született, elhagyja és az iszlám hitre konvertál. Egy internetes világnézeti klubban találta meg ontológiai kérdéseire a megnyugtató választ: egyedül az (iszlám) hit által üdvözülhet.

Bár senki nem várta el tőle, azonnal nikábba bújt, azaz egész testét fekete lepel alá rejtette, és a külvilágnak azóta mindössze villogó kék szemét mutatja. Korábbi életéből csak német magabiztossága maradt meg, a keresztényi alázat valószínűleg sosem jellemezte. A szülőket eleinte sokkolta lányuk döntése, majd belenyugodtak, mint abba is, hogy férjhez ment egy igazhitűhöz. Ezt is elfogadták, mi mást tehettek volna?
Katharina tanulni vágyott, így hát beiratkozott táplálkozástudományi szakra a kieli egyetemen, és tüntetően hordta muszlim viseletét. Az egyetem nagy múltú autonóm intézmény, saját törvényekkel. Elvárják például, hogy a diákok arca az előadásokon, szemináriumon és a vizsgán is szabadon látható legyen, hogy a kommunikáció európai módon, szemtől szembe folyhasson. Eddig ez nem volt probléma, az egyetem huszonhétezer diákjából senkinek sem jutott eszébe, hogy arcát teljes egészében eltakarja a környezete elől. És miután a németek a másság elfogadására szocializálódtak, Katharina nikábja ellen sem emeltek volna szót. Csakhogy a botanikai gyakorlaton a professzor szóvá tette a leány öltözékét, mert az nehezítette a kommunikációt és az érdemi munkát. Katharina még aznap megírta az esetet az egyetemi diáklapban, így lett ügy a nikáb-viseletből.

Hosszú huzavona után az egyetemi tanács saját hatáskörében megtiltotta az arc bármily okból történő elfedését. Azóta megbomlott az egyetemi társadalom békés egysége. Néhányszáz haladó diák és tanár a nyilvánosság előtt kiállt a tilalom ellen, és politikai szintre emelte az egyetemi autonómia ügyét. A Zöldek annyira toleránsak, hogy az intoleranciát is képesek tolerálni, ezért mindenben támogatják a nikáb viseletéhez makacsul ragaszkodó kieli diáklányt. Felkarolták az ügyet, és a tartományi parlamentben megakadályozták, hogy az egyetemi tiltást a koalíció törvénnyel alátámaszthassa. Merthogy a tilalom az alaptörvénybe foglalt szabad vallásgyakorlás korlátozását jelenti. Ha perre kerül a sor, az egyetemnek esélye sincs Katharinával szemben.

Katharinánk az egyetem határozata után a hannoveri székhelyű Föderális Iszlám Unióhoz fordult jogi segítségért. Az Iszlám Unió az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint a politikai szalafistákhoz köthető intézmény, és mint ilyen, a szabadság és demokrácia alapértékeit veszélyezteti. Katharina viszont úgy látja, hogy a többségi társadalomnak téves elképzelése van a szalafizmusról. Fanatikus iszlámhitnek gondolják, pedig nem egyéb, csak egy spirituális mozgalom. „Én magam nem vagyok szalafista – mondta -, én csak egy egyszerű istenhívő muszlim vagyok.”

Azt hihetnénk, hogy Katharina ügye elszigetelt jelenség. Pedig nem. Napi szinten fordulnak elő hasonló esetek. Az Iszlám Unióhoz bátran lehet jogsegélyért fordulni, és folyamatosan provokálni a többségi társadalmat. A legtöbb sérelem a burka-tilalom körül forog. Holott az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014-ben megállapította, hogy a női iszlám viselet tiltása nem ellentétes az európai emberi jogi konvencióval. Az Európai Bíróság pedig mások jogára és szabadságára hivatkozva 2017-ben kimondta, hogy a teljes testet takaró lepel, sőt még a hidzsab, az arcot szabadon hagyó kendő tiltása is elfogadható lehet egy demokratikus társadalomban.

A bíróság állásfoglalására nagy szükség volt, mert egyre több nyugat-európai országban, ahol nagyszámú muszlim közösség él, hoznak burka és nikáb viselést tiltó törvényt. Van, ahol a törvény a magánszférát nem érinti, csak munkahelyeken, a közlekedésben, oktatási és egészségügyi intézményekben tiltja az arcot elfedő ruhadarabok viselését, de van, ahol a teljes nyilvánosság előtt is. Az Unióban élő muszlim nők újabban diszkriminációként élik meg a tilalmat és perelnek.

Németországban nincs burka-törvény. Nincs, mert az ellentétes lenne a német alkotmány 4. pontjával, ami a szabad vallásgyakorlást biztosítja, és kiterjed a vallási szimbólumok, a ruha nyilvános viselésére is. Mindenki számára, vallási hovatartozástól függetlenül. Ha törvény tiltaná a burkát, tiltania kellene a keresztet is. (A multikulti Berlinben már 2006-ban a nagyon balos városvezetés az önfeladásról is döntött, amikor betiltotta a fejkendő viselését, mert a jog és igazság nevében egyúttal a zsidó és keresztény jelképeket is száműzték az iskolákból és a hivatalokból.) Vannak jogvédők, akik a vallásszabadság nevében szónokolnak, mások meg az emberi méltóság nevében. Ezt is védi az alkotmány, sőt rögtön az első pontban, és az előbb van, mint a negyedik pont. Ezek a jogvédők azzal érvelnek, hogy az egész test lepelbe burkolása a nők alávetettségének a szimbóluma, zavarja a nyílt szemkontaktust, ezért nincs helye egy modern társadalomban.

Törvény nincs, csak szabályozás, az is elsősorban tartományi szinten. A Bundestag nem támogatja a burka-tilalmat, mert a jogfelfogás szerint az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell maradnia. Holott közvélemény kutatási adatok szerint a németek fele a társadalmi élet minden területén betiltaná a burkát és a nikábot, nyolcvan százalékuk pedig a részleges betiltás mellett voksol. Az arcot szabadon hagyó rövidebb-hosszabb kendő viselése ellen már alig van valakinek kifogása. A régi érvek, „ha Németországban élsz, élj a mi kultúránk szerint” a múlté, a fiatalok a multikulti szellemében szocializálódtak. Mindenki azt tesz, amit akar, sőt tiszteletet érdemel az a méltóság, ahogy a muszlim nők vallásukat ápolják, vélik a fiatalok. Ők nem a burka-viselést, hanem annak tilalmát találják nevetségesnek.

2015-ben, a nagy menekülthullám idején látványosan megszaporodtak Németországban a muszlim nők. Persze többségük addig is ott élt, hiszen az újonnan érkezők nyolcvan százaléka férfi volt, de mintegy varázsütésre ekkor vették elő a sublót mélyéről tradicionális viseletük darabjait. A már sikeresnek gondolt integrációnak lőttek. Újabban az óvodás kislányokra is ráhúzzák a szülők a vallási jelképet. Női civil szervezetek azért harcolnak, hogy 14 éves kor alatt törvényileg tiltsák meg a hidzsábot, mert az a gyermekkel szembeni erőszak megnyilvánulása. Régebben a kamaszodó diáklányok iskolába menet lekapták fejükről az otthon rájuk kényszerített fejkendőt, annyira szerettek volna integrálódni az osztályközösségbe, meg persze a fiúknak is tetszeni. Ma más a helyzet. A családtagok, a muszlim osztálytársak megvetnék őket ezért, így a lányok újra a fundamentalista vallási előírások alapján rendezik életüket. Egy 15 éves diáklány elmondta, hogy büszke vallására, a kendőviselés ennek a büszkeségnek a jele, és ebben a muszlimokkal szembeni hihetetlenül intoleráns német társadalomban folyamatosan diszkriminálva érzi magát. (Holott örülnie kellene, hogy olyan országban élhet, ahol gyakorolhatja, vagy akár fel is adhatja vallását, és ebben az állam teljes jóváhagyását és támogatását élvezi.)

A muszlim női viselet nemcsak a vallási hovatartozás demonstrálása, hanem a többségi, befogadó társadalommal szembeni provokáció is. Mi, európaiak, szeretjük látni az arcát annak, akivel beszélünk, aki szembe jön az utcán, vagy leül mellénk a padra. Esetleg mellettünk tekeri a biciklit az edzőteremben, mert a vallási előírások a testedzést nem tiltják. Egy hannoveri fitness-szalonban egy afgán vendéget nemrég arra kértek, hogy vegye le fejéről a hosszú kendőt, mert balesetveszélyes. A vendég diszkriminálva érezte magát, hisz a vallásszabadság adta jogában korlátozták. Akár beperelheti a szalont, mert alapjogai sérültek. Az eset nagy port vert föl, kutatás indult arra nézve, hogy ez tényleg diszkrimináció-e vagy balesetvédelmi előírás? Hiszen vannak olyan fitness-termek, ahol nem tilos fejkendőben edzeni. Akkor itt miért tilos? Annyira a kendőre koncentráltak, hogy elfeledkeztek a vendég egyéb öltözékéről. Vajon milyen ruhában edzhetett a hölgy? Nikábban biztosan nem.

Az esetről szóló véleménycikk szerint csak idő kérdése, hogy a fejkendő-vita befejeződjék. A vita, nem a viselés. Mert a társadalom majd megszokja, elfogadja és természetesnek fogja tartani ezt a muszlim viseletet. Ma még nagyon polarizál, és sok mindent jelenthet, családi kényszerítést, önazonosságot, tiltakozást. És ne feledjük, hogy a migránsoknak mennyi hétköznapi rasszizmust kell egyébként is elviselniük! A vita majd lassan elcsitul, marad a viselet és mindenki megtalálja a helyét az új világban.
A nagy elfogadó és befogadó kultúrában a németek sorra adják fel hagyományaikat, szokásaikat. Annyira félnek a rasszista bélyegtől, hogy a diszkrimináció látszatát is kerülni szeretnék. A nagy önfeladásban nem veszik észre, hogy tulajdonképpen őket diszkriminálják az új „Mitbürgerek”.

Rab Irén
A fotó forrása: ln-online.de
A cikk forrása: Magyar Hírlap


(2 értékelés)
 

Megjelent A Mi Otthonunk júniusi száma

amio 1906 cimlap 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 104 vendég böngészi

bav logo kicsi banner