Close

Vereséggel jutott tovább a Fehérvár férfi kosárlabda csapata

fehervarkosar
Az Alba Fehérvár hazai pályán 16 ponttal kikapott kedden az izraeli Ness Ziona csapatától a férfi kosárlabda Európa Kupa második csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, ezzel harmadikként jutott tovább a nyolcaddöntőbe.
 
Európa Kupa, második csoportkör, 6. (utolsó) forduló, J csoport:
Alba Fehérvár-Ness Ziona (izraeli) 80-96 (22-22, 25-16, 17-26, 16-32)
        
A magyar bajnoki bronzérmes 3/2-es mérleggel várta az utolsó fordulót, melyben csak az volt a kérdés, hogy a csoport hanyadik helyéről jut tovább a nyolcaddöntőbe.
Eredetileg csak az első és a második lépett volna tovább a 16 közé, ám a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy a harmadik legjobb is csatlakozhat a mezőnyhöz, az pedig már a záróforduló előtt is biztos volt, 
hogy ezek közül az egyik az Alba kvartettjéből kerül majd ki. A J csoportban már eldőlt, hogy a bolgár Lukoil Levszki lesz az utolsó, az Alba, Ness Ziona és a bolgár Balkan BC sorrendje azonban még többféleképpen alakulhatott.
Jesus Ramirez vezetőedző együttese az első negyedben tartotta a lépést riválisával, sőt, a nagyszünetig kilencpontos előnyt szerzett. 
A második félidőben a vendégek magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak: a következő tízperces szakaszban kiegyenlítettek, majd a záró felvonásban 25 pontig jutó amerikai Daequan Cook vezérletével végül biztosan nyertek.
A magyar együttes legeredményesebb játékosa a 19 pontos Carlos Cabezas volt.
Vereségével az Alba a csoport harmadik helyén zárt, a kvartettet az izraeliek nyerték.
    
A csoport másik mérkőzésén:
Lukoil Levszki (bolgár)-Balkan BC (bolgár) 105-88 (27-26, 23-23, 29-24, 26-15)
A csoport végeredménye: 1. Ness Ziona 10 pont, 2. Balkan BC 9, 3. Alba Fehérvár 9, 4. Lukoil Levszki 8
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.
 
Forrás:MTI
Kép forrás:www.albakosar.hu
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top