Close

Szél: az LMP 21. századi programmal szolgálja az embereket

Szél: az LMP 21. századi programmal szolgálja az embereket Az LMP 21. századi programot készített és olyan politikusokkal dolgozik, akik csak jót tudnak adni az országnak - mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje vasárnap, kora délután, azt követően, hogy leadta szavazatát Budakeszi egyik szavazókörében. Az LMP társelnöke kifejtette: erős vidékpolitikával készülnek, mert Magyarország aranytartalékaként tekintenek a vidékre. Úgy vélekedett, a 21. századnak azok az országok a nyertesei, amelyek az oktatásba tesznek erőforrásokat, figyelnek az egészségügyre, és segítenek az embereknek, hogy mindig "top helyzetben legyenek a munkaerőpiacon". Mindezt azok az országok képesek jól végezni, ahol nem tűrik el a korrupciót - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. A megteendő első lépések közé sorolta a teljes bérrendezést és a paksi szerződés felbontását, az oktatás ügyének rendezését. Mint hozzátette, "villámgyorsan el kell kapnunk azokat a politikusokat, akik az elmúlt időszakban kiraboltak minket és az igazságszolgáltatás kezére kell adni" őket, mert szerinte csak ekkor térhet vissza a bizalom a politikába. Hangsúlyozta, az igazságszolgáltatásnak kell gondoskodnia arról, hogy akik a közös vagyont magáncélra használták, megkapják büntetésüket, a politikának pedig arról kell gondoskodnia, hogy az igazságszolgáltatás végezhesse a munkáját. Szél Bernadett köszönetet mondott a választóknak azért, hogy "megmozdult az ország", és azon politikustársainak is, akik visszaléptek a javára. A politikus, aki férjével közösen adta le voksát, arról is beszámolt, hogy számos pozitív élmény érte a kampányban, amelyben emberi kapcsolatai megerősödtek. Kijelentette: a családjának, a kollégáinak és a választóknak is köszönheti, hogy "nem fogott rajta a gyűlöletkampány". MTI A fotón: Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, miután leadta szavazatát Budakeszin, a Fő utcai bölcsődében az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az LMP 21. századi programot készített és olyan politikusokkal dolgozik, akik csak jót tudnak adni az országnak – mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje vasárnap, kora délután, azt követően, hogy leadta szavazatát Budakeszi egyik szavazókörében.

Az LMP társelnöke kifejtette: erős vidékpolitikával készülnek, mert Magyarország aranytartalékaként tekintenek a vidékre. Úgy vélekedett, a 21. századnak azok az országok a nyertesei, amelyek az oktatásba tesznek erőforrásokat, figyelnek az egészségügyre, és segítenek az embereknek, hogy mindig „top helyzetben legyenek a munkaerőpiacon”. Mindezt azok az országok képesek jól végezni, ahol nem tűrik el a korrupciót – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
A megteendő első lépések közé sorolta a teljes bérrendezést és a paksi szerződés felbontását, az oktatás ügyének rendezését. Mint hozzátette, „villámgyorsan el kell kapnunk azokat a politikusokat, akik az elmúlt időszakban kiraboltak minket és az igazságszolgáltatás kezére kell adni” őket, mert szerinte csak ekkor térhet vissza a bizalom a politikába. Hangsúlyozta, az igazságszolgáltatásnak kell gondoskodnia arról, hogy akik a közös vagyont magáncélra használták, megkapják büntetésüket, a politikának pedig arról kell gondoskodnia, hogy az igazságszolgáltatás végezhesse a munkáját.
Szél Bernadett köszönetet mondott a választóknak azért, hogy „megmozdult az ország”, és azon politikustársainak is, akik visszaléptek a javára.
A politikus, aki férjével közösen adta le voksát, arról is beszámolt, hogy számos pozitív élmény érte a kampányban, amelyben emberi kapcsolatai megerősödtek. Kijelentette: a családjának, a kollégáinak és a választóknak is köszönheti, hogy „nem fogott rajta a gyűlöletkampány”.

MTI

A fotón: Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, miután leadta szavazatát Budakeszin, a Fő utcai bölcsődében az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top