Close

Dalok a testnek és Dalok a léleknek

edda2017

A dalok a testnek című CD-ről az elsőt idézném a „33. refrénjét”:

Hórukk, hát ugorjunk,
Vakmerő az ötlet.
Szakadék szélén táncolunk,
Csak most ne nézz le, kérlek!

Nekünk ez nem szokatlan,
Mi így élünk ezer éve,
TI VAGYTOK AZ EGYETLEN
BIZTOS PONT AZ ÉLETÜNKBEN!!!

Ez az igazság és a valóság, az Edda az életünk, a mindenünk. Minden e körül forog, e köré szerveződik. De már nemcsak a mi életünk, hanem a körülöttünk élőké is, ez egy ÉLETFORMA!
Eddásnak lenni életforma, egyfajta ÖSSZTARTOZÁS. A 33. CD-nk 22 darab vadonatúj dalt tartalmaz, mi már most imádjuk, szeretjük és hisszük, hogy a lírák a szívekbe találnak, a gyors lendületes dalok pedig a testeket fogják felforrósítani. Extra borító, extra tartalom. A borító újszerű megfogalmazása és színvilága azt a fajta szenvedélyt tükrözi, ami ma is jellemző ránk. Azt a fajta színes vibrálást, amit az Edda dalok tartalmaznak 10 dal (líra) a léleknek, de ebben is benne van egy kis Eddás furfang, hiszen belekerült két lendületes dal. Mi „dühös lírának” neveztük el, hiszen olyan szövegvilágot hordanak magukban a fájdalomnak olyan vetületét, amit Göme szerint csak ilyen formában lehetett megzenésíteni. Először meglepett engem is, ma már imádom mind a két dalt:
o Még a szél is
o Mit kezdenél velem
A 12 dal („Dalok a testnek”) egy igazi olvasztó tégely, de azért mégis egyfajta kronológiát (sorrendet) is tartalmaz, hiszen a „33.” című dal a kezdetekről szól, a „Nem adom” című pedig a mostani időkre jellemző és elvárt hovatartozásunkról ad mértéket. A többi dal pedig a köztes életünkről, életetekről szól Edda módon, Pataky módon, Gömöry módon, Alapi módon, Kicska módon, Hetényi módon és MAGYARUL.
A hivatalos FB oldalunkra felraktunk a dalokból mintákat, amelyet 52ezer ember látott pár nap alatt. „Attis! Le a kalappal előttetek, még mindig a legjobbak vagytok!” – egy vélemény a több száz pozitív megnyilatkozás közül. Ha ez így van, mondjátok meg őszintén mi bajunk lehet?!
Az album hivatalos megjelenése a mai nappal megtörténik.
A 22 új dal kötelez! És mi elementáris erővel vetettük magunkat a próbákba, hogy extra koncertet tudjunk vinni az Aréna 2018. március 10-ére Nektek drága Eddásaink. Jelentem, jelentjük összeállt a műsor, rendben van, izgalmas, újszerű és nagyon ÜTŐS.

Már csak ki kell bírnunk (nektek is és nekünk is) ezt az egy hónapot az Arénáig, amikor is újra találkozhatunk!

Pataky Attila    Gömöry Zsolt    Alapi István    Kicska László    Hetényi Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top