Close

Karácsony

„A hajnal mindig künn találta.

Kis fehér házról álmodott.

Ment volna érte száz halálba;

arcáról gond űzött mosolyt.

A hajnal mindig künn találta,

csak napkeletnek áldozott.

Cselédutódok törpe vágya:

kis fehér házról álmodott.”


Jól esik néha megállni a karácsonyfa előtt, megcsodálni ágait, pompás díszeit, s belélegezni a gyerekkor hangulatát idéző fenyőillatot. Néha érdemes egy kicsit lassítani a mindennapok rohanásában. Hisz nem akármit ünneplünk: megszületett a Megváltó, az Ige beteljesült, itt van, akire várva vártunk, az örömhírhozó. Át tudjuk-e ezt érezni, tudunk-e hinni ebben? Magunkévá tudjuk-e tenni a béke és a szeretet üzenetét háború, pusztítás, vér és ártatlanok halála közepette? Miért van ennyi kitaszított a világban?

„Nem értette mások hatalmát.

Kis fehér házról álmodott.

Penész rágta a gőzölt szalmát,

s megszédült, amikor rárogyott.”


Jézus maga is kitaszítottként jött a világra. Mária és József a kötelező népszámlálás miatt több mint 100 km-t tett meg Betlehem városáig gyalog, illetve szamárháton. Mivel senki sem fogadta be őket, Jézus szegényes körülmények között, istállóban született. Kitaszítottságáról ugyanakkor az is tanúskodik, hogy születésének hírét először a pásztoroknak üzenték meg az angyalok. Azoknak a pásztoroknak, akiket a korabeli társadalom lenézett, mivel munkájukból fakadóan még a szent ünnepnapon, szombaton is dolgozniuk kellett. A másik látogató csapatról nem sok biztosat tudunk, de annyit igen, hogy ugyancsak kívülállók voltak: a három királyok, vagyis inkább napkeleti bölcsek. Gáspár és Menyhért. Feltehetően Perzsia (a mai Irán), vagy Babilon (a mai Irak) bölcsei lehettek. Vagy Boldizsár, a Szerecsen király, feltehetőleg a mai Etiópia, Szudán vagy Kenya uralkodója vagy bölcse lehetett. A pásztorokon túl ők, a messze földről érkezők tudták csak kinyitni a szívüket, befogadni és hódolni a Messiás előtt.

A világ megváltója, a kitaszított, már születésével botrányt okozott. Heródes, a féltékeny király, földi hatalmát az újszülöttől féltve, lemészároltatta a két évnél fiatalabb fiúgyermekeket Betlehemben. Jézus és családja megmenekült. A féltékenység és a hatalomvágy már ekkor is ártatlanok életébe került.

„Munkába gördült gyönge háta.

Kínozta, ölte gond, robot.

Asszony, család sehol se várta;

kis fehér házról álmodott.”

A világot már akkor is a sötétség, irigység és kapzsiság mérgezte. Mégis, a fény, a betlehemi csillag mutatta az utat a pásztoroknak és a bölcseknek. Szerény körülmények között, kinn a hidegben vacogva is megszületett a Megváltó. A munka terhe mellett felnőttként gyakran azon kapom magam, hogy az Adventi időszak gyorsan elszáll, és egyszer csak, szinte a semmiből újra itt van a karácsony. Pedig Jézus érkezésének hírét már idejekorán megjövendölték a próféták. Napjainkban pedig, ezer helyen, ezerszer elmondták, hogy a karácsony nem az ajándékozásról, valamint a már novemberben is megjelenő, harsány árleszállításokról, fényekről, karácsonyi vásárokról és egyéb külsőségekről szól.

Hanem arról, hogy a világba érkezett a Megváltó, aki később személyes példájával mutatta meg a szeretet lényegét. Ugyanis akit szeretünk, azért hajlamos vagyunk olyan dolgokat is véghez vinni, amire korábban talán nem is gondoltunk. A legnehezebb, ezzel a szeretet legmagasabb foka, ha valaki életét adja másokért. Jézus harminchárom évvel később ezt tette a keresztfán, amikor a bűnök váltságáért, életét adta minden emberért.

„Az esztelenség a frontra küldte.

Kis fehér házról álmodott.

A bíztatót halál fütyülte,

mikor ereje elfogyott.

Ember szeretett volna lenni.

S mire a szél jó hírt hozott,

nem volt ereje hazamenni,

amelyről annyit álmodott…”


Nemcsak Jézus született kitaszítottságban. Sokaknak ma is ez adatik. Akik nem lehetnek együtt családjukkal, háború, éhezés vagy egyéb szerencsétlenség nyomán.
Milyen jó érzés, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Vagy legalábbis nem bombázzák otthonainkat. Hogy minden nap ételhez és italhoz juthatunk. Ami tegnap még egyértelműnek tűnt, mára kiderült, hogy egyáltalán nem bizonyosság. Múlhat csupán néhány Heródes szeszélyén és féltékenységén. Mégiscsak elgondolkodtató lehet, hogy nem az ajándékról szól a karácsony.

„Utoljára két deszka közt

láttam. Arcán kis hullafolt.

Szívébe béke költözött:

kis fehér házról álmodott.”

Béke. Megköttethetik papíron. Fontosabb lehet azonban, hogy a romokból újjáépüljön az élet. S talán még ennél is fontosabb, hogy az emberek szívében béke legyen. Ennek hiányában újra és újra kiújul az ellenségeskedés. Ugyanis mindig lesznek olyan erők, akik a belső béke hiányára ráérezve, újra meg újra felkorbácsolják az indulatokat valós vagy vélt sérelmek mentén. Ugyanakkor nehéz kérdés, hogy hogyan lehetne béke a szívekben egymást gyűlölő országok és népek között? S békére lelhetnek-e azok, akik a létfenntartás alapvető eszközeihez sem juthatnak hozzá?

Ha van egy kis fehér ház, ahova hazatérhetünk, ahol a karácsonyi fenyőillat járja be az éjszakát, magunkban most újra rálelhetünk a békére. Hisz ebben az esetben nekünk már jóval több megadatott, mint az idézett versben a költő öccsének, akinek emlékére a vers íródott. Valamint több, mint a háborúban, polgárháborúban, éhezésben szenvedőknek vagy elhunytaknak. Legyőzhetjük a bennünk rejlő rosszat és gyűlöletet, hogy ártatlanul tudjunk tekinteni a kis Jézusra. És ártatlanul embertársainkra. Minden hibáik és ellentétes nézeteik ellenére. Ezzel természetesen nem oldottuk meg a világ bajait, de ahogy egy dal mondja, „hogy a világban egyszer béke legyen, azt magamon kell elkezdenem.’’

Írta: Habib Dániel

Egerszegi Ferenc: Kis fehér házról álmodott

Képek forrása: https://pixabay.com/hu/, www.desktopbackground.org

Shares
scroll to top